Szlovénia folytatás Bohinj és Bled, Száva forrás

A Száva forrása Bohinj felett , középen Lehellel állunk a Bohinji tó partján a stégen, és íÍme a bizonyság, hogy felmászstam a hegyre a Szávához

2007. 06. 05. Szlovénia, Bohinj, Bled,
Esik. De nem nagyon. Pipálnak a hegyek, a fákról is csepeg a víz. Első program a Száva forrása. Szerencsére nem veszem észre a kiírást, sok lépcső, meredek út vár ránk, húsz perc gyalog. Na, ezt a rettenetes kaptatót nekem 45 perc alatt sikerül megtennem, Lehel nevű serpám segítségével. Rémesen kimerültem.

A Száva hatalmas többágú vízesés formájában ered, ilyenkor azt szokás írni, hogy "igen, a látvány mindent feledtet" - de én annyira kifáradtam, hogy NINCS az a látvány, ami ezt feledtetni tudná. Lefelé, ha egyáltalán lehet fokozni még jobban fáj minden porcikám. Közben kisüt a napocska, a parkolóban ebédelünk fínom magos zsemlébe csomagolt helyi sajtot és csákvári cseresznyét. A kávét egy egy szépséges 4 csillagos hegyi panzió teraszán isszuk meg, a hozzá tartozó sütikkel együtt.

Irány Bled, a gyönyörű kis tengerszem tó, szigettel és templommal a közepén. Szépen süt a nap, kellemes lett az idő. Beülünk egy álló-evezős gondolába, az rövid út ára elég borsos, 10€/fő, Lehel ezt nagyon drágállja, és az egész hajókázást egy nagy baromságnak tartja, - mérgelődik, és csak akkor mosolyodik el kajánul, amikor meglátja a kikötőből a templomtérre vezető nagy számú lépcsőt!

Rendesen fújtatok mire felérünk a tetejére, és ekkor meglátom a gyorsvonat sebességével közelítő fenyegető viharfelhőket. Nem is kell sokat várni, elszabadul a pokol. Dörög, villámlik és úgy ömlik a víz, mintha dézsából öntenék. Bemenekülünk a cukrázdába, a többi turistzával együtt kivárjuk a legnagyobb zuhét, de sajnos indulni kell. Vár a drága csónak. És még jócskán szakad, amikor nekivágunk a lépcsőknek, immár lefelé. A kis gondola teteje fedett, a hátamat az ernyőmmel próbálom védeni a becsapódó víztől, sajnálom a csónakost, aki állva evez és ázik persze. De Lehel azt mondja, hogy ennyi pénzért (kiszámolja, hogy egy menetem minimum 30 rongyot keres) akár meg is ázhat. Sőt! Akár bőrig is.

Lehel talált valami helyi prospektusban egy Vintgare nevű helyet a környéken, száguldó patakkal, sok lépcsővel, keskeny kis hidakkal, létrákkal. Itt már óvatosabb vagyok, és érdeklődök a bejáratnál az út hosszát és nehézségi fokát illetően. Az eredmény lesújtó. Kb. 1,6 km nagyon nehéz út.

Na, kösz nem. Egy nap egy "csúcstámadás" untig elég. A szemerkélő, bánatos, egyre hűvösebb szomorú esőben vissza araszolok a pisztrángos fogadóhoz. Átjár a hideg, a nyirkosság, miközben ezt írom és egy közepesen tűrhető paradicsom levest kanalazgatok. A hideg a csontomig hatol, érzem, hogy megfázom.

Este hatalmas vacsora a fogadóban, sajnos nagyobb a szemem, mint az étvágyam, sok drága kaja ottmarad, Lehel rosszanlóan néz rám. Ájulás-szerű alvás reggelig. Ljubljanában mér sétálunk egyet a hazaindulás előtt. Először a várba megyünk, felejthető. Igazán csak lentről, a városból néz ki jól.

Így hát irány haza! De előtte még fürdünk egy jót a finom meleg termálban a Roglán.

Rogla hegység, bánatosan esik az eső, hiába ez a Medárd.
A szálloda itt is nagyon szép, imádom a fürdőszobáját, ki vagyok fagyva, ezért én rögtön a fürdőbe megyek, elég vegyes a közönség, jobbára gyógyulni vágyó idős helyiek, meg egy rakás nagyon eleven, nagyon hangos, nagyon fröcskölős gyerek.

Lehel kirándul - gondolom rendesen ázik közben, Bálinték meg felfedezik a nem túl nagy települést. Délutánra mindenki előkerül és újabb "csúcstámadásra" indulunk, ezúttal kocsival. Szerencsére a Rogla 15 km-re van Zrecsétől - ahol lakunk, ez már gyalog nem járható be.

Szlovénia kirándulás 2007 május-június

2007. 06. 04. Ljubljana,
Szállásunk a Pri Zabarju fogadó. Magyarul Fogadó a békához. Zabar szlovénul békát jelent. Ljubljanának ez a területe régen mocsár volt, tele békával, innen az elnevezés.
A fogadó szép, nagy és barátságos. Mindenhol béka a dekoráció. A szobák tiszták, a hófehér ágynemű, törülköző ropog a tisztaságtól. A láthatóan most felújított fürdőszoba hatalmas, tiszta és kényelmes.

A belváros öt perc kocsival, szépen süt a délutáni nap. Vasárnap nem gond a parkolás sem. A folyón romantikus, fehér párnaköves hidak vezetnek át, köztük a különleges hármas-híd, a középső átívelésén autók, a két szélsőn gyalogosok járnak. Nagy "élet", nagy korzó van így estefelé, az éttermek, kávézók kitelepülnek az utcára folyóparton. Fantasztikusan jó mandulás, tejszínes pulykát eszünk, különleges túrós körettel, olyan, mint egy rétes, elolvad a szánkban. Ilyet még nem ettünk soha.
Lehel még kér egy maszkarpónés süteményt, amelyet a pincét 4 villával hoz ki! És mi galádul ki is használjuk ezt a lehetőséget, nekilátunk a felséges sütinek. Aztán rendelünk még (egyet).

Másnap
A híres postojnai cseppkőbarlangba megyünk. Gyorsan lemenekülünk az autópályáról, szép kis falvakon, szelíd hegyeken átmegyünk a barlanghoz. Ez egy igazi barlang vidék, barlang barlang hátán, de szó szerint. Csak a posztojnai a legnagyobb, a legszebb és a leghíresebb.

A bejáratnál vonatra szállunk. A vizes ülésre Lehel nagyvonalúan ráteszi a kis összecsukható műanyag párnácskáját és átadja nekem a száraz kényelmet. Jól esik. A vonat jó gyorsan száguld a szűk alagútban a szépséges cseppkövek között. Visszafelé fel is veszem az utat videóra. Majdnem lemerítem a teljes memóriakártyámat.
Ez Európa legnagyobb cseppkőbarlangja. A cseppkövek színesek, különleges formájúak, néha hajszálvékonyak, mint a spagetti, és néha olyan hatalmasak, mint a nagy templomok tartó oszlopai. Ebben a barlangban él az "emberhal" nevű állat, van keze, lába, sőt farka is, teljesen vak, gusztustalanul hófehér, mikroszkopikus nagyságú élőlényekkel táplálkozik és állítólag száz évig is elél - de minek.
Posztojna cseppkövei és örült nagy termei elképesztően szépségesek.

A Rabló lovag vára
A következő állomásunk a Predjamai barlangvár, amelyet a világon egyedülállóan egy hatalmas sziklafalba építettek. Sok ura, lakója közül egy Erazem nevű rablólovag a leghíresebb, aki a 16. Században élt, és sajnos vitába keveredett főnökével, a császárral. Sőt, még a császár egyik rokonát is megölte. A várható bosszú és megtorlás elől Erazem ebbe a Predjamai várba menekült és a legenda szerint egy évig és egy napig védta magát.
Erazem nagy biztonságban érezte magát a bevehetetlen erődben, a támadókat, akik ki akarták éheztetni nagy kedvvel boszantotta, és friss epret, sőt sült ökör darabokat dobált az ostromlók közé. Ezeket a finomságokat a környező falvakban vették, (esetleg rabolták) mert a várból a szövevényes cseppkőbarlangjáratokon át rengeteg titkos kijárata volt.
Erazemet – pénzért – elárulták, mert csak így tudták megölni őt. Épp a dolgát végezte, amikor az áruló fényjeleket adott az ostromlóknak, azok ágyúvaé céloztak a biztos helyre és a lovag nem kerülhette el a sorsát. A sírjára hatalmas tölgyfát ültetett a szeretője, állítólag még ma is él a fa.