Szlovénia folytatás Bohinj és Bled, Száva forrás

A Száva forrása Bohinj felett , középen Lehellel állunk a Bohinji tó partján a stégen, és íÍme a bizonyság, hogy felmászstam a hegyre a Szávához

2007. 06. 05. Szlovénia, Bohinj, Bled,
Esik. De nem nagyon. Pipálnak a hegyek, a fákról is csepeg a víz. Első program a Száva forrása. Szerencsére nem veszem észre a kiírást, sok lépcső, meredek út vár ránk, húsz perc gyalog. Na, ezt a rettenetes kaptatót nekem 45 perc alatt sikerül megtennem, Lehel nevű serpám segítségével. Rémesen kimerültem.

A Száva hatalmas többágú vízesés formájában ered, ilyenkor azt szokás írni, hogy "igen, a látvány mindent feledtet" - de én annyira kifáradtam, hogy NINCS az a látvány, ami ezt feledtetni tudná. Lefelé, ha egyáltalán lehet fokozni még jobban fáj minden porcikám. Közben kisüt a napocska, a parkolóban ebédelünk fínom magos zsemlébe csomagolt helyi sajtot és csákvári cseresznyét. A kávét egy egy szépséges 4 csillagos hegyi panzió teraszán isszuk meg, a hozzá tartozó sütikkel együtt.

Irány Bled, a gyönyörű kis tengerszem tó, szigettel és templommal a közepén. Szépen süt a nap, kellemes lett az idő. Beülünk egy álló-evezős gondolába, az rövid út ára elég borsos, 10€/fő, Lehel ezt nagyon drágállja, és az egész hajókázást egy nagy baromságnak tartja, - mérgelődik, és csak akkor mosolyodik el kajánul, amikor meglátja a kikötőből a templomtérre vezető nagy számú lépcsőt!

Rendesen fújtatok mire felérünk a tetejére, és ekkor meglátom a gyorsvonat sebességével közelítő fenyegető viharfelhőket. Nem is kell sokat várni, elszabadul a pokol. Dörög, villámlik és úgy ömlik a víz, mintha dézsából öntenék. Bemenekülünk a cukrázdába, a többi turistzával együtt kivárjuk a legnagyobb zuhét, de sajnos indulni kell. Vár a drága csónak. És még jócskán szakad, amikor nekivágunk a lépcsőknek, immár lefelé. A kis gondola teteje fedett, a hátamat az ernyőmmel próbálom védeni a becsapódó víztől, sajnálom a csónakost, aki állva evez és ázik persze. De Lehel azt mondja, hogy ennyi pénzért (kiszámolja, hogy egy menetem minimum 30 rongyot keres) akár meg is ázhat. Sőt! Akár bőrig is.

Lehel talált valami helyi prospektusban egy Vintgare nevű helyet a környéken, száguldó patakkal, sok lépcsővel, keskeny kis hidakkal, létrákkal. Itt már óvatosabb vagyok, és érdeklődök a bejáratnál az út hosszát és nehézségi fokát illetően. Az eredmény lesújtó. Kb. 1,6 km nagyon nehéz út.

Na, kösz nem. Egy nap egy "csúcstámadás" untig elég. A szemerkélő, bánatos, egyre hűvösebb szomorú esőben vissza araszolok a pisztrángos fogadóhoz. Átjár a hideg, a nyirkosság, miközben ezt írom és egy közepesen tűrhető paradicsom levest kanalazgatok. A hideg a csontomig hatol, érzem, hogy megfázom.

Este hatalmas vacsora a fogadóban, sajnos nagyobb a szemem, mint az étvágyam, sok drága kaja ottmarad, Lehel rosszanlóan néz rám. Ájulás-szerű alvás reggelig. Ljubljanában mér sétálunk egyet a hazaindulás előtt. Először a várba megyünk, felejthető. Igazán csak lentről, a városból néz ki jól.

Így hát irány haza! De előtte még fürdünk egy jót a finom meleg termálban a Roglán.

Rogla hegység, bánatosan esik az eső, hiába ez a Medárd.
A szálloda itt is nagyon szép, imádom a fürdőszobáját, ki vagyok fagyva, ezért én rögtön a fürdőbe megyek, elég vegyes a közönség, jobbára gyógyulni vágyó idős helyiek, meg egy rakás nagyon eleven, nagyon hangos, nagyon fröcskölős gyerek.

Lehel kirándul - gondolom rendesen ázik közben, Bálinték meg felfedezik a nem túl nagy települést. Délutánra mindenki előkerül és újabb "csúcstámadásra" indulunk, ezúttal kocsival. Szerencsére a Rogla 15 km-re van Zrecsétől - ahol lakunk, ez már gyalog nem járható be.

Szlovénia kirándulás 2007 május-június

2007. 06. 04. Ljubljana,
Szállásunk a Pri Zabarju fogadó. Magyarul Fogadó a békához. Zabar szlovénul békát jelent. Ljubljanának ez a területe régen mocsár volt, tele békával, innen az elnevezés.
A fogadó szép, nagy és barátságos. Mindenhol béka a dekoráció. A szobák tiszták, a hófehér ágynemű, törülköző ropog a tisztaságtól. A láthatóan most felújított fürdőszoba hatalmas, tiszta és kényelmes.

A belváros öt perc kocsival, szépen süt a délutáni nap. Vasárnap nem gond a parkolás sem. A folyón romantikus, fehér párnaköves hidak vezetnek át, köztük a különleges hármas-híd, a középső átívelésén autók, a két szélsőn gyalogosok járnak. Nagy "élet", nagy korzó van így estefelé, az éttermek, kávézók kitelepülnek az utcára folyóparton. Fantasztikusan jó mandulás, tejszínes pulykát eszünk, különleges túrós körettel, olyan, mint egy rétes, elolvad a szánkban. Ilyet még nem ettünk soha.
Lehel még kér egy maszkarpónés süteményt, amelyet a pincét 4 villával hoz ki! És mi galádul ki is használjuk ezt a lehetőséget, nekilátunk a felséges sütinek. Aztán rendelünk még (egyet).

Másnap
A híres postojnai cseppkőbarlangba megyünk. Gyorsan lemenekülünk az autópályáról, szép kis falvakon, szelíd hegyeken átmegyünk a barlanghoz. Ez egy igazi barlang vidék, barlang barlang hátán, de szó szerint. Csak a posztojnai a legnagyobb, a legszebb és a leghíresebb.

A bejáratnál vonatra szállunk. A vizes ülésre Lehel nagyvonalúan ráteszi a kis összecsukható műanyag párnácskáját és átadja nekem a száraz kényelmet. Jól esik. A vonat jó gyorsan száguld a szűk alagútban a szépséges cseppkövek között. Visszafelé fel is veszem az utat videóra. Majdnem lemerítem a teljes memóriakártyámat.
Ez Európa legnagyobb cseppkőbarlangja. A cseppkövek színesek, különleges formájúak, néha hajszálvékonyak, mint a spagetti, és néha olyan hatalmasak, mint a nagy templomok tartó oszlopai. Ebben a barlangban él az "emberhal" nevű állat, van keze, lába, sőt farka is, teljesen vak, gusztustalanul hófehér, mikroszkopikus nagyságú élőlényekkel táplálkozik és állítólag száz évig is elél - de minek.
Posztojna cseppkövei és örült nagy termei elképesztően szépségesek.

A Rabló lovag vára
A következő állomásunk a Predjamai barlangvár, amelyet a világon egyedülállóan egy hatalmas sziklafalba építettek. Sok ura, lakója közül egy Erazem nevű rablólovag a leghíresebb, aki a 16. Században élt, és sajnos vitába keveredett főnökével, a császárral. Sőt, még a császár egyik rokonát is megölte. A várható bosszú és megtorlás elől Erazem ebbe a Predjamai várba menekült és a legenda szerint egy évig és egy napig védta magát.
Erazem nagy biztonságban érezte magát a bevehetetlen erődben, a támadókat, akik ki akarták éheztetni nagy kedvvel boszantotta, és friss epret, sőt sült ökör darabokat dobált az ostromlók közé. Ezeket a finomságokat a környező falvakban vették, (esetleg rabolták) mert a várból a szövevényes cseppkőbarlangjáratokon át rengeteg titkos kijárata volt.
Erazemet – pénzért – elárulták, mert csak így tudták megölni őt. Épp a dolgát végezte, amikor az áruló fényjeleket adott az ostromlóknak, azok ágyúvaé céloztak a biztos helyre és a lovag nem kerülhette el a sorsát. A sírjára hatalmas tölgyfát ültetett a szeretője, állítólag még ma is él a fa.

Szicilia, Szirakuza, Dionysus füle és a Nimfák fürdője

Július 22 péntek

Ma elindultunk Sziciliába.
A balhé tárgya a szokásos, Lehel nem akar tankolni!

Nekem, sajnos valami hetedik érzékem, hogy megérezzem, mikor fogynak el végleg a benzinkutak a láthatárról.

Lehel pedig nem akar tankolni! Egy hatalmas hisztérikus kormánykerék csapkodás után végre megígéri, hogy a következő kútnál tankolunk. Szép jelenet volt… A következő kút pedig 64, 5 km-re van. Épphogy elérjük.

Persze szokás szerint jól át is vernek, mintegy 10 liter benzinnel adnak kevesebbet. Most egy Csilla nevű gyönyörű kis város kilátó teraszán pihenek. Lehel levezetésképpen várost néz! Mondanom sem kell, hogy teljesen feleslegesen, mert később úgyis arra megyünk a kocsival.

A Messzinai szorosban a komp nagy élmény, már csak azért is mert egy vezércsellel – soron kívül, egy behajtani tilos utcán át, az egész sort leelőzve érjük el. Az átkelés borsos áru, nagyon érdekes. A kompok sokan vannak, és gyakran járnak, kb. 20 perc az átkelés, a kompon megesszük a magunkkal hozott kaja nagy részét és irány Szicília.

Iszonyú meleg van, de ezt azért még pontosítani is tudom, mert a kocsiban van külső hőmérő - bár inkább légkondi lenne helyette - néha 4o fokot! is mutat, de a leggyakrabban stabilan 34 fokon áll.

A forgalom Szicíliában is hektikus. a tájékoztatás rossz, ennek ellenre megtaláljuk az autósztrádát, 5000 líra Cataniaig, ez után már nagyon meleg van és elhatározzuk, hogy lemegyünk az útról egy jó kis tengerparti kikötő városkába, ahol strand is van.
A kiválasztott település neve: Auguszta, ez jól hangzik, de sajnos a hely teljesen ipari, büdös és ronda.

Tovább megyünk. Véletlenül találunk egy, a térképen nem jelzett kiváló utat Szirakuzába. Amikor megérkezünk, délután 3 órakor olyan melegünk van, hogy komolyan félek egy nagyobb rosszul léttől, a fejem céklaszínű, az agyam fel van forrva, és rájövök, hogy tűző napon, hőségben nem szeretek várost nézni.

Találunk egy viszonylag hűvös ( itt csak 32 fok van!) terecskét egy baromi ronda Diana kúttal, az élveteg istennő ott kéjeleg a kút tetején.

Itt a kúttal szemben, kiülök egy presszó teraszára, eszem egy fagyit, amit nem is kívánok, iszom egy vizet, ami jó hideg és próbálok elkergetni egy macskát, akitől az allergiám miatt könnyezik a szemem - de hát ez az ő helye, és ezért nem mozdul.

Szirakuza legszebb része az antik görög színház, amelyet tűző Napon mászunk meg.

A kőbevájt antik színházból gyönyörű kilátás nyílik a városra is. A legutolsó sorok mögött egy hűvös barlangsor található, ezt a nimfák fürdőjének hívják, teljesen jogosan a vize egy barlang faláról zuhog, jéghideg és kristály tiszta, megmosom, hűsítem a kezem, az arcom, a nyakam, csak inni nem merek belőle.

A színház után meglátogatjuk Dionusos fülének nevezett mesterséges barlangot, amely tényleg úgy néz ki, mint egy hatalmas fül. Majdnem 30 méter magas s 11 méter széles monolit sziklatömb.

Tényleg olyan, mint egy igazi fülkagyló, fantasztikus akusztikával. A meredek sziklák, övezte terület alja dús délszaki növényekkel borított, jó hűvös s romantikus. Végül is megérte eljönni és megtenni ezt a hosszú utat. A kocsi hőmérője még mindig 34 fokot mutat, majd megdöglünk a melegtől, már jó késő van, amikor elindulunk visszafelé, szállást keresni.

Délolaszország, Szicilia, Játék határok nélkül 1999

JSF

1999 julius 9- aug.31-ig

A játékok színhelye LeCastelle Dél Olaszországban pontosan a csizma talpa alatt.
Szállásunk Capo Rizutto egyik szép kis apartman telepen van, neve Capopiccolo, nem túl luxus, de nem is rossz. Keskeny teraszunkról, ahol csodásakat reggelizünk egy a gyönyörű bougainvileas feljáróra látunk, hihetetlenül dús lila virágai minden reggel elkápráztatnak.

Második nap kirándultunk egy Santa Severina nevű kis városba,amely egy hegy tetején áll, és romantikus (értsd: járhatatlan, szűk, meredek) utcájú sikátorok teszik járhatatlanná.

A tetején áll egy gyönyörű kis fellegvár, iszonyatosan elhízott kis angyalokkal a mennyezet freskókon.

A táj elképzelhetetlenül kopár. Már sehol sincs egy szál fű ( zöld), a vidék telis tele van elhagyott házakkal és soha, sehol nem látott mennyiségben félbe maradt építkezésekkel.

A templomban éppen vasárnapi istentisztelet van, gyönyörű az olasz nyelv ritmusa, ahogy a plébános úr prédikál és a hívek kórusban felelgetnek. Sajnálom, hogy nem értek belőle egy szót sem. Amikor énekelni kezdenek diszkréten kijövünk a jó hűvösből.

Kint több mint 30 fok van és nem sok az árnyék. A főtér nagyon impozáns, szép a kövezet mozaik mintája, a két kocsmában, ami kávézó és cukrászda is egyben kizárólag férfiak ülnek a hűvösben. Megbeszélik a Világ dolgait, szinte szentségtörésnek érzem leülni közéjük nő létemre. De, hát zöld út van, a turistának mindent szabad.

Portugál képek, hangulatok

Eljutottunk Európa legnyugatibb pontjára, a Cabo de Roca-ra, ahol végetér a szárazföld és kezdődik a végtelen óceán, ahonnan a bátor hajósok, felfedezők elindultak az új földrészek felé. A szél orkánszerűen fújt a végtelen víz felől, mi pedig csak álltunk a hatalmas, legalább száz méter magas szikla tetején és elismertük a hajdanvolt férfiak bátorságát. Gyönyörű oklevelet kaptam Leheltől ebből az alkalomból, és még az sem von le a szépségéből, hogy jókora összeget kellett fizetni érte.

Kedvenc épületeim, templomain, köztük esti fényben a robosztus, tiszteletet parancsoló Sé Velha Coimbrában

Portugália - folytatás Tomár, Fátima, Batalha és Alcobaca

Portugália Európa egyik legrégibb állama, első lakói a kelta ibérek voltak, a leszármazottaikat luzitánoknak nevezték el a rómaiak. Spanyolországhoz hasonlóan Portugália sem úszta meg az arab inváziót. Róma bukását követően, gót uralom alá került, a mórok könyörtelenül megdöntötték a vizigót királyságot és emirátus hoztak létre Cordobában.
A XI. században Lisszabon környékén létrejött a Portugál Grófság, majd 1139-ben Portugália grófja megsemmisítő csapást mért a mórokra és I. Alfonz néven az ország királyává kiáltotta ki magát. A távozó mórok olyan építészeti és művészeti örökséget hagytak magunk után, amely napjainkig is erőteljesen érezteti a hatását.

A XV. és a XVI. században nagy gyarmatbirodalmat építettek ki, Portugália ekkor élte fénykorát. Fontos tengeri hatalommá vált, és többek között elfoglalta Ceutát (Észak-Afrika) is.
1910-ben lett köztársaság, majd később egy államcsíny és egy diktatúra után szép lassan demokratizálódni kezdett. Portugália alapító tagja a NATO-nak és tagja az Európai Uniónak is.

Tomár
Dacolva a szokásos, őrjöngő forgalommal útra kelünk, a Nabáo folyó két partján fekvő csodálatos Tomárba igyekszünk, a templomos lovagok székhelyére. A valaha közvetlen pápai irányítás alá tartozott katonai rend a Szentföldre tartó zarándokutak biztonságát garantálta a keresztes háborúk alatt. A később e helyen alapított Krisztus rendi kolostor vastag falai üdítő enyhet adnak a nagy hőségben. Elkápráztatnak a dupla csavart márványoszlopok, a fennkölt ornamentikájú kerengők és a káptalanterem. Az elegáns kert bokrait ma is francia minta szerint nyírják, a pihenő padokat szép, színes fajansz mozaikok borítják.

Fátima a római katolikus világ legszentebb zarándok helye.
1917 május 13-án három parasztgyereknek megjelent itt Szűz Mária, és egy tölgyfa tetejéről szólt hozzájuk. Figyelmeztette őket, hogy Oroszországban hamarosan háborús eseményekre kerül sor, a világbéke megőrzéséhez buzgó imádságra és áldozatokra van szükség. A látomás sorozat fél éven át minden hónap 13. napján megismétlődött, valamilyen különös oknál fogva október 13-án érte el csúcspontját, amikor hetvenezer zarándok és bámészkodó szeme láttára a nap – állítólag – tüzes labdaként végig gurult az égbolton. A tanuk közül még számosan ma is életben vannak és ma is él az egyik gyermek, az apácává lett Lucia nővér, a coimbrai carmelita kolostor lakója.
A jelenés helyén hatalmas kolostor templom épült fel. Évente mintegy négy millióan keresik fel. Sokan térden csúszva teszik meg a fényes márványon az utolsó 800 métert a szentéjig.
Bent a templomban éppen esküvő van, a fiatal pap csoda szépen énekel, kihangosítják, így a selymes tenor betölti az épület előtti hatalmas teret. Megnézzük az ifjú párt, a nem túl magasra nőtt menyasszony ruhája csupa csipke és tüll csoda, ilyen lehetett Hófehérke, csak ennek, szegénynek van egy kis diszkrét bajusza is.
A zarándokok többsége piknikezik a teret körülölelő árnyas ligetekben. Kompletten megterítenek a számtalan kempingasztalon, óriási a család, a kipakolás. Ebéd után szieszta, leterítenek egy-egy plédet a földre, és horkolva alszanak. Közben a gyerekek hangosan sikongatva körbe rohangálnak, de ez nem zavarja szundítókat.

A Batalha-kolostor Portugál utunk, és talán valamennyi utunk legeslegszebb székesegyháza. A szó „csatát” jelent. Ez a méz-sárga építészeti gyöngyszem váratlanul tűnik fel az útkanyarban, és akkor szinte nem is tud megmozdulni az ember ennyi szépség láttán.
Az impozáns épület I. János király fogadalmi temploma, aki megígérte, hogy ha sikerül legyőznie a kasztíliai seregeket hálája jeléül hatalmas kolostort emeltet és azt Szűz Mária kegyeibe ajánlja. A király seregei fényes győzelmet arattak, de a templom soha nem készült el teljesen.
A gyönyörű székesegyház méretei, a vízköpőkkel ékesített támpillérek, és a dísz tornyocskák látványa egyszerre lenyűgöző és tiszteletet parancsoló. Egészen egyedülálló a nyolcszögletű sírkápolna. Itt nyugszik I. János király a feleségével Lancaster Philippával, és itt van eltemetve hat fiúk közül négy, köztük Tengerész Henrik is.

A befejezetlen rotunda igazi csoda, eredeti, boltíves gótikus kiképzését Manuel-stílusú díszítések borítják. A teteje évszázadok óta nem épült fel.

Alcobaça

templomát és kolostorát egy gyorsvizű patak fölé építették és a patak még ma is átzuhog a régi kolostor gigantikus konyháján. A szabadtüzű tűzhely kéménye szó szerint toronymagasságú.

A falakon körben, a hatalmas kő mosogatókba, szépen faragott vízköpő szörnyek fejéből ömlik a jéghideg tiszta víz, és figyelemre méltó technikai bravúrral a vizet el is lehet zárni!

Az egész konyha a tetejéig (ez kb. 40 méter!) ki van csempézve. A kő munkaasztalok egyenként húsz négyzetméteresek. Jó nagy vacsorákat rendzhettek itt hajdanán!

A templom igazi nevezetessége az itt nyugvó, szerencsétlen sorsú királyasszony, Donna Inez de Castro, aki Dom Pedro szerelme volt, és titokban össze is házasodtak.
A zord atya, I. Alfonz király annyira ellenezte a házasságukat, hogy a biztonság kedvéért meg is gyilkoltatta szegény Inezt. De ebben a veszélyes korban az öreg Alfonz király sem tudta elkerülni a szomorú sorsát, így hamarosan őt is megölték, és Dom Pedrot királlyá koronázták. Pedro, felhasználva immár korlátlan hatalmát, kiásatta a sírból boldogtalan hitvesét, és királyi pompával újra eltemetette. Előtte azonban szörnyű bosszút állt a gyilkosokon és arra kényszeríttette a főurakat, hogy csókolják meg Donna Inez kezét (aki ugye, akkor már két éve nem élt! Rémes!).
A két szerelmes díszes sírja egymással szemben van elhelyezve, hogy a feltámadáskor egymást lássák meg először.
A templomban este koncert lesz. Óriási szerencsénk van, mert a hirtelen lezárják a kijáratokat, egy kicsi, köpcös farmernadrágos erősen kopaszodó férfi körül ugrál mindenki. Kiderül, hogy ő a nagy sztár. A nevét sajnos ma sem tudom, de soha szebben nem hallottam még énekelni az Ave Máriát. A felséges hang tökéletesen feledtetni tudta az előnytelen külsőt és éteri magasságokba emelte a szerencsés hallgatót.

Portugália - folytatás - Coimbra és vidéke

3.nap, hétfő, Coimbra és vidéke

A kocsivezetés Portugáliában igazi kihívás!

Egy elkésett sávváltás miatt mintegy tíz kilométert kerülünk, a városon belül. Később megtapasztaljuk, hogy ez a bizonyos sávváltás kiváló idegállapotot, kifogástalan reflexeket, nagy odafigyelést, halált megvető bátorságot, és jó adag szerencsét is feltételez, tudni illik az autópályákra a városon belül nincs úgynevezett „gyorsító” sáv és csak mintegy 150 méter áll rendelkezésre ahhoz, hogy 5 (!!!) sávot váltsunk.
Eközben a portugálok nem fékezik a sebességüket, és nem fogják vissza erőszakos déli temperamentumukat. Szerencsére nem én vezetek, de én úgy érzem, hogy a fejem felett is autók előznek, közben duda és mutogatás, és nem vigasztal, hogy parkolni sem lesz könnyebb.

A Lisszabontól 180 kilométerre fekvő Coimbra hat király szülővárosa. Az egyetem a város közepén lévő domb tetején épült, egyike a Világ legrégibb és legelőkelőbb iskoláinak. 1290-ben Lisszabonban alapították és 1537-ben települt át Coimbra szelíd dombjára, ahonnan gyönyörű a kilátás a városra és a Mondego folyóra.
A Híres Vaskapun, a Porta Ferrera-n lépünk be az Egyetemre és rögtön a hatalmas udvaron találjuk magunkat, az udvar közepén III. Joao Király nagyméretű szobra áll. A régi egyetem mai is működik, szinte nélkül folyik egész évben a tanítás.

Néhány diákot fekete ruhában és fekete sapkában látni. A sapkákon sokszor szakadásokat látni, ezek jelzik a „romantikus” hódításaikat. Ezt magyarul leginkább „skalpnak” hívják. A ruhájukat színes szalagok díszítik, ezek mutatják, hogy hányadik évfolyamba illetve milyen fakultásra járnak. A tanév végén a diákok, fado-t énekelve elégetik a szalagokat. (A fado népköltészet a javából, lírai hangvételű sanzonokhoz hasonlít. Az egyetemi életet, és a szerelmi csalódásokat mutatja be a legtöbb dal szövege.)

Az egyetem 18-ik századból származó óratornya az udvar jobboldali sarkában áll és uralja az azúrkék égboltot. Az ódon falak kék „azulejos” csempékkel vannak díszítve, megnézzük a barokk díszektől roskadozó kápolnát és az egyetemi könyvtárat, aranyozott termei a 18. században épültek és 300 ezer kötet könyvet őriznek

A coimbrai „új székesegyház” Sé Nova csak néhány lépésre van az egyetemtől, gótikus, hűvös, magas dongaboltozatú, kupolás templomban néhány fiatal fiú és lány madrigálokat énekel, halkan, kánonban – csak úgy Isten dicsőségére és a maguk gyönyörűségére, csodaszépen. Mozdulni sem tudunk, végighallgatjuk.

Elindulunk lefelé a belvárosba, a Mondego folyó partjára. A középkori szűk sikátorok garádicsos, meredek, girbegurba utcái igencsak próbára teszik a lábam nemrég műtött körmét, néha görcsöt kap a lábam a fájdalomtól, de végül megtaláljuk a régi templomot, a Sé Velhát, amelyet a mórok felett 1064-ben aratott győzelem emlékére emeltek. Coimbra ekkor Portugália fővárosa volt, a templom pedig koronázó templom, máig megőrizte építészeti egységét, még a kerengője is tisztán román stílusban épült. A belső díszítés igen egyszerű, négyzetes pilaszterek szegélyezik a főhajót, de az oltárkép dúsan faragott, aranyozott flamand munka. Krisztus születését, Mária menybemenetelést ábrázolja elképesztő gazdagsággal, számtalan szent megjelenítésével. Gyönyörű.

A templom körüli kis utcák tele vannak kis üzletekkel, bankokkal, kápolnákkal, kis szállodákkal és kávézókkal. A kis üzletekben árulják a méltán világhírű, művészi igénnyel készült kék-mintás coimbrai kerámiákat, tálakat, tányérokat, csészéket. Esztelenül drágák. Ezért úgy döntünk, hogy most nem veszünk belőlük, pedig tudjuk, hogy ez sehol nem lesz olcsóbb!
A meredek utcák egyszer csak kiegyenesednek és leérünk a kis városka sétáló utcájába – ahol délben – még a turisták sem sétálnak, túl nagy a meleg. Kiülünk egy kedves cukrászda teraszára és fagylaltot, illetve krémes süteményt eszünk. Egész Portugáliában soha többé, még csak megközelítőleg hasonló jót sem kapunk. Lehel egészen elképedt, hogy ebben a gyönyörű környezetben képes vagyok így lelkesedni egy krémesért. (Azóta sem ettem hasonló finomat!)

Coimbra régi középületei is nagyon szép épületek. Az Igazságügyi Palota kerengőjét körberakták szépen festett kék „azulejosokkal”. Megtaláltam Szent Erzsébet legendáját a rózsákkal, Szent Izabellát harciasan, lovon ülve dali vitézektől övezve és egy nagyon szenvedő képet vágó csont sovány embert, akit éppen dárdával szúrnak le. Az árkádos, csempés kerengő szépen ápolt, virágoktól roskadozó kertet vesz körül, a közepén díszes kút van.

Bármerre járunk Portugáliában, mindenhol elbűvölnek az „azulejok” (ejtsd: azulezsu), ezek a szépséges, üvegfényű, kék-fehér, kerámiadíszítő elemek. Valószínűleg Marokkóból származnak. Kezdetben kizárólag az iszlám művészet geometriai ábráit alkalmazták, a legszebb azulejok a 18. században készültek, késő barokk stílusban, a jellegzetesen széles és díszes keretben Ószövetségi jelenetek, tengeri csaták, életképek, vadászjelenetek mutatják a kor képzőművészeti ízlését. Szépségüket utunk során újra és újra felfedezzük.

Portugália 2004

2004-ben jártunk Portugáliában, a Világkiállítás alkalmából. A cégünk szervezte a kiállítást és nagyvonalúan biztosította az ingyen szállást, amit nagy örömmel igénybe is vettünk. Két felejthetetlen hetet töltöttünk el, nagyrészt Lisszabonban laktunk és csillagtúraszerűen fedeztük fel a leghíresebb városokat a közel és a messze távolban.


Ezekről az élményekről szól a

Portugál napló
1.rész

„Idegenként érkezel, barátként távozol…”

régi portugál mondás

Földünk csaknem kétharmadát portugál hajósok fedezték fel és néhány század idejére Portugália lett Európa legnagyobb tengeri hatalma. Az újkor hajnalán innen indult Vasco da Gama, aki megkerülte a Jóreménység fokát és elért Indiába, Kalkuttába, Alvares Cabral, Brazíliába érkezett, Magellán expedíciója körülhajózta a Földet, végleg bizonyítva, hogy az gömb alakú. Ezek a kiváló férfiak mesés kincsekkel és új ismeretekkel gazdagították hazájukat.

1.nap, szombat

Jó negyven perces késéssel indul a gépünk Lisszabonba, de kárpótlásul csodaszép napnyugtát látunk az Alpok felett és jó hosszasan, mert a Nappal együtt mi is nyugatra tartunk. Nem tudok betelni a szinte már trópusi színorgiával, az ég alján az igazi, mély bíbor szín átmegy tűzpirosba, majd narancssárgába, amely lassan sárgába, szürkébe olvad. Az átmenet világos pasztell, majd egyre sötétebb kékbe vált és végül átmegy az éjfeketébe. Mindehhez gyönyörű díszletet adnak az örökké havas svájci hegycsúcsok és a megcsillanó tengerszemek, amelyek úgy sziporkáznak, mint a földi csillagok.
Jó későn érkezünk Lisszabonba. A hőmérséklet kellemes, éjfélkor +25 fok. Viszonylag gyorsan megkapjuk a még Pesten kibérelt autónkat, egy kis fehér Renault Cliót, amelyen elindulás után nem találjuk meg a „hátramenetet”. Én visszarohanok a kölcsönzőbe, ahol elég megvetően néznek ránk, de feltárják a titkot. Hálából mi is megmutatjuk, hogy csak negyedig van a benzin a tankban, hiányzik az antenna és a szivargyújtó. Azt mondják, "No problem" és hogy majd emlékezni fognak erre, amikor visszaadjuk. Mi meg el is hittük ezt, sajnos.

2.nap, vasárnap, Lisszabon

Első városnéző utunk jól sikerül. Rögtön megtaláljuk a felfedezések korának gazdagságát idéző Szent Jeromos (Hyeronimus) kolostort, Lisszabon legjelentősebb műemlék együttesét. Szent Jeromos bibliafordító volt, ő fordította először európai nyelvre, történetesen latinra a bibliát. Ez a könyv a Vulgata.

Tengerész Henrik valaha ezen a helyen emeltetett egy kis kápolnát, hogy a vízre szállók Isten segítségét kérjék a vállalkozásukhoz, és itt adjanak hálát visszatéréskor. Itt fohászkodott Vasco da Gama is, amikor 1497-ben Indiába indult, és ahonnan két évvel később szerencsésen visszatért. Itt van a nagy felfedező sírja is, kőből faragott hajókötél díszíti.

A tömeg hatalmas, mert vasárnap délelőtt a kolostorba ingyenes a belépés. Ez a világ egyik legszebb kolostor kerengője. A napfény szikrázva táncol az öt évszázad alatt patinássá nemesedett alcantarai mészkő csipkéken. A kerengő kétszintes, szimmetrikusan elhelyezkedő oszlopait páronként egy-egy ív kapcsolja össze, amelyet további körívek, csavarvonalban futó domborművek, finoman faragott csúcsok, ívkaréjok díszítenek, egyetlen kis területet sem hagynak szabadon a keleties ízlésű dekoráció nélkül.
Szép a kolostorudvar kertje is, a turisták türelmesen sorban állnak, hogy megörökíthessék magukat az inkább főúri palotának, mint kolostornak beillő környezetben. Az udvar egyik sarkában kis oroszlános kút vize csobog, sokszögű, arab díszítőelemekkel ékes kis medencéjében. Mint minden medence ez is tele van a világ minden részéről való aprópénzzel.
A templomba sajnos nem jutunk be, mert vasárnap van, esküvő van, mise van, az ajtónállók portugálul kérdezik meg, hogy tudunk-e imádkozni, és ezen a nyelvvizsgán általában megbuknak a halandó turisták. Délután lehet újra próbálkozni.
Állunk a gyönyörű kapuban, amelynek geometriáját szinte elfedi a burjánzó díszítés, és erőt gyűjtünk a további sétához a nagy déli forróságban.

Irány a közeli Felfedezők emlékműve, a Tejo folyó - itt már tengeröböllé szélesedő – partján. Egy hatalmas, kőbefaragott, útnak induló hajót látunk, három széltől duzzadó vitorlával.
A szoborcsoport központi alakja Tengerész Henrik, egyik kezében egy vitorlás hajó modellt tart, a másik kezében térkép van. Henrik király valaha kétszáz hajóval indult el Marokkóba, elfoglalta Ceutát és környékét és ismét biztossá tette a kereskedelmi hajók útját a Gibraltári szoroson keresztül.
Tengerész Henrik közvetlen munkatársai a kor legkiválóbb csillagászai, térképészei és hajótervezői voltak. Az Ő elképzelései szerint készültek az új típusú vitorlások, és Ő dolgozta ki az asztronómiai tájékozódásnak a déli féltekén is használható módszerét. Portugália ott született, ahol Európa és Afrika, a Földközi tenger és az Atlanti óceán, a kereszténység, a zsidó kultúra és az iszlám találkozott.
Földünk csaknem kétharmadát portugál hajósok fedezték fel és néhány század idejére Portugália lett Európa legnagyobb tengeri hatalmassága. Az újkor hajnalán innen indult Vasco da Gama, aki megkerülte a Jóreménység fokát és elért Indiába, Kalkuttába, Alvares Cabral, Brazíliába érkezett, Magellán expedíciója körülhajózta a Földet, végleg bizonyítva, hogy az gömb alakú. Ezek a kiváló férfiak mesés kincsekkel és új ismeretekkel gazdagították hazájukat. A szobor emléket állít a névtelen hősöknek, a katonáknak, a hittérítőknek és azoknak az asszonyoknak is, akik özvegységükkel, könnyeikkel fizettek az új felfedezésekért.
A szobor tetejére – 52 méter magasra, ez hat emeletnek felel meg - lift megy fel, amiért olyan borsos árat kérnek, hogy inkább lemondunk róla. Ezért az emlékmű mellett, az aszfalton fajanszból kirakott hatalmas világtérképen sétálgatunk.
Lisszabon másik jelképe, a Belém tornya feledteti a fáradságot. A szépséges épület eredetileg a Tejo vizéből emelkedett ki, de az évszázados homoklerakódás miatt, ma már a part mellett áll és kis deszka hídon közelíthető meg. A négyszögletes, masszív torony térhatásában román, de ikerablakai, kis balkonjai, és kőcsipkéi a mór épületek stílusjegyeit idézik. A torony kis kupolái narancsgerezdekre emlékeztetnek. Bemenni sajnos nem lehet, vagy a vasárnap, vagy talán a déli szieszta miatt ez is zárva van.

Ebéd után átmegyünk a félig-kész új hídon a Tejo másik oldalára, csak később tudom meg, hogy ez bizony a régi híd, és nem „félig van készen”, hanem ilyen! Sőt, már a 60-as években megépítették, eredeti neve Salazar híd volt, de a fasizmus megdöntése után az „Április 25 függőhíd” nevet kapta. Soha nem fogom megszokni, ha egy híd, tér, utca, műtárgy vagy köztér a jellegtelen, unalmas és sokszor kimondhatatlan „dátum” nevet kénytelen viselni
A híd méretei tekintélyesek, a pillérek közel kétszáz méter magasak, a köztük lévő távolság több mint egy kilométer. Az egyik pillér alapozása 79 méterrel nyúlik a Tejo vízszintje alá, ez világcsúcs a hídépítések történetében, ugyanis csak itt találtak elég szilárd bazaltréteget. Megnyitásakor először létesült kapcsolat Lisszabon és a Tejo túlsó partja között.
A hídon csak a két szélső sáv van aszfalttal borítva, középen, kétszer két sávban, hosszában bordázott fémlemezeken csúszkálnak az autók. A réseken lelátni a mélybe, a folyóra, miközben észveszejtően erős a forgalom, nagy a sebesség és félelmetes a hanghatás, amelyet a híd fémbordái adnak. A fémsávok résein át, láthatnánk a folyót, ha a sebességünk megengedné. Állítólag gyönyörű a kilátás a városra a hídról, de a tériszonyom miatt ezt nem tudom megerősíteni.
A hídon a városból kivezető út mindig ingyenes, de visszafelé hídpénzt (egy fagyi árát) kell fizetni. A fizető kapuk előtt és után is igen nagy tumultus. A városban a parkolásért gyanús külsejű alakok változó nagyságú összeget szednek, természetesen jegyet nem adnak. Ez amolyan „védelmi pénznek” is beillik. Később megtudjuk, hogy ezek a szerencsétlen hajléktalanok szinte ebből élnek, és nem tanácsos megtagadni tőlük az adományt, mert bizony „kidíszítik” a bérelt kocsit. A kezdeti 100 pénzes ajánlatot már 50-re csökkentjük, de sajnos az alkunak egyik előfeltétele az, hogy legyen 50 eszkudónk apróban, mert ha nincs, már el is felejthetjük az egész ártárgyalást.

A Tejo déli hídfőjénél széttárt karú óriás Krisztus szobor áll, és a Rióihoz hasonló módon megáldja a várost. Ahogy ezt az őrjöngő forgalmat nézem, rájuk is fér ez az áldás. A szobrot 1959-ben emelték, Krisztus iránti hálából, mert Portugália kimaradhatott a II. Világháborúból.

A délutáni nagy meleget a szobánkban töltjük, ahol szintén nincs hűvös, de legalább fekszünk. Este fél hétkor felkerekedünk, és bemegyünk Lisszabon belvárosába, Baixába, a belvárosba, itt vannak a sétáló és bevásárló utcák, bankok, minisztériumok, középületek.
Először egy különleges lifthez megyünk, neve Santa Justa, amely (egy villamosjegy áráért) felvisz minket a Carmo domb magasságába. A neogótikus díszítésű, öntöttacélból és szegecselt elemekből készült kis tornyot Eiffel Gusztáv tervezte. A torony tetejéről, a körfolyosóról nagyon szép kilátás nyílik Baixa rácsszerűen elrendezett utcáira és a Rossio tér mozaik burkolatára. Ez a városrész 1755-ben a nagy földrengésben és tűzvészben teljesen elpusztult, az újjáépítés, a modern városrendezés Plombál márki nevéhez fűződik.
Iszunk egy jó kávét a vascsipke kilátó szép kis teraszán. A portugál kávé talán még az olasz kávénál is jobb, gyűszű nagyságú csészében adják, de senkit ne tévesszen meg a méret, mert a kávé méregerős, feketére festi a fehér porcelán csésze oldalát, az aromája pedig utánozhatatlanul finom .
A pihenő és a rövid séta után a Diadalkapuhoz érünk. A kapu tetején szimbolikus nőalak látható, mindkét kezében egy-egy babérkoszorút tart, a művészetet, a tudományt, a felfedezéseket és a hadi dicsőséget jutalmazza.
A tér, a Praça do Commercio, a Kereskedők tere mértani középpontjában áll I. József király lovas szobra, aki elgondolkodó, fennkölt szellemmel, nemzeti büszkeségtől eltelve tekint előre, rendületlenül. Pedig a rosszmájú történészek szerint ennek gyengekezű, könnyelmű, csak a vadászatot, színházat kedvelő könnyelmű uralkodónak egyetlen érdeme az, hogy kinevezte teljhatalmú miniszterelnökké a tehetséges, kiváló szervező Plombál márkit, és hagyta is őt dolgozni.
A szobor alkotóját egyébként a Napkirály, XIV. Lajos lovas szobra ihlette, annak vázlatait használta fel a tervezésnél. A szobor igazi szépségét a háttér épületsorának harmóniája emeli ki. A soklépcsős talapzaton szimbólumok sokaságát találjuk, többek között elefántokat, amelyek az indiai hódításokat jelképezik.