Törökország, újra... Immár harmadszor! 2007. július

Szeretek Törökországban nyaralni, most Marmarisba repülünk, hajnali 3-kor kelünk - ez amúgy elég brutális dolog, viszont 20 perc alatt érünk ki taxival Ferihegyre a kihalt utcákon.

Jó helyet kapunk repülőn, Lehel ablak mellett én a folyosónál, köztünk senki. Szerencsére.
Sima repülés után érkezünk meg Dalamanba. Dögletes meleg van. A vízumot rövid sorbaállás után egy ablaknál lehet megvenni, ára 20 € vagy 30 $, sajátos átszámítás, de ésszerű. Az adatokkal nem sokat bíbelődnek, a fenti összeg valamelyikéért kapunk egy bélyeget, ez maga a vízum és 6 hónapig érvényes.

Megkapjuk a bőröndjeinket, buszra szállunk, a hotel még jó két óra utazás. Gyönyörű a vidék, zöldek a dombok, ordítanak kabócák, - igazi mediterrán a hangulat, szépek a pineákkal borított vad, sziklás hegyek, a sok-sok színes virágú növénnyel.
A hegyvonulatok itt merőlegesek a tengerre, és így állandó frissítő szelet biztosítanak a vidéknek. Az iroda telepített, kedves idegenvezetői ontják az infókat, lágy, zsongó hangjukra lassan elszenderedik az egész busz.

Marmaris fekvése káprázatos, egy hegyektől majdnem teljesen körülzárt öbölben fehér házak, karcsú minaretek, kupolás mecsetek szegélyezik partot.
A kikötő bejáratánál Kemal Atatürk szobra áll, fez helyett mici sapkát visel a fején és majdnem úgy néz ki, mint otthon a fényes jövőbe mutató hajdan volt Lenin szobrok, - pedig neki köszönheti Törökország a múlt század eleji modernizációt, az állam és az egyház szigorú elválasztását, az utolsó szultán elkergetését, a háremek bezárását és a fátyol leparancsolását a nőkről.

Marmarisban sok a körforgalom, csak itt rendszerint annak van előnye, aki hangosabban dudál. A törökök hajmeresztően vezetnek, jobb nem is oda nézni.
A szállodánkban, a Caprice Beach Hotelben, a szobák még nincsenek kitakarítva, a kicsekk 12 órakor van, becsekk - elvben 2-kor.
Addig ebédelünk. Hatalmas a tömeg, rengeteg az orosz, akik nagyon hangosak, nagyon neveletlenek és fertelmesen sokat isznak és megállás nélkül bagóznak. Ráadásul valami iszonyúan büdöset szívnak. Talán mahorkát?

Az "All inclusive" ellátás sajnos siralmas, kajában inkább az olcsó és nagy mennyiségre helyezik a hangsúlyt, a húsok ronda színűek, gusztustalanok, tocsognak az olajban, vagy valami ismeretlen mártásban, köretnek különféle tésztákat kínálnak, azok meg zömmel ázottak, sótlanok, hidegek.
Az oroszok - ennek ellenére - itt sem adják fel. Sőt! Zabálnak, falnak, habzsolnak. Már a vacsora kezdetén begyűjtik előre az összes jobb gyümölcsöt, süteményt.
A szőlőnek így sikerül 5 perc alatt teljesen és nyom nélkül eltűnni, jó esetben marad a fáradt rózsaszínű, vízízű dinnye, de az se sokáig.

07. 08. 01.
Szörnyű ronda kényelmetlen, sötét szobát kapunk, ami két kis lyukból áll, a hálószobának nincs ablaka, a pici ajtó teljesen rányílik a szekrényajtóra, lehet választani, akarsz-e pakolni, vagy inkább levegőt venni. A klausztrofóbiásoknak lehet kiborulni!
Én például nem tudok a hálószobában aludni, és Lehel sem, csak ő nem panaszkodik, mert ő olyan "kibírós" típus. A recepción azt ígérik, hogy két nap múlva esetleg...cserélnek ablakos szobára..

A kicsi és agyonzsúfolt kertbe - tapasztalati alapon - már jó korán levisszük a szállodai beach-törülközőket (ezt a baromi ronda, foszlott, kopott, frottiert 15 € betéti díjért adják!). Nem mossák, nem cserélik, a végén már egyedül tud állni a saját élén.
Tehát ezekkel a hervadt textíliákkal – meg a privát cuccainkkal - foglaljuk le a napozó ágyakat, és akkor jön a szállodai kommandó, és a világ más tájain egyébként udvarias beach-boyok könyörtelenül begyűjtik az ágyakról a foglalást jelképező tárgyakat.
Szerencsére én véletlenül ott vagyok a nem várt akciónál, és megmentem a saját ágyunkat, meg mellesleg egy másik magyarét is. De a harmadikról nem tudom, hogy kié, csak amikor az asszony káromkodik és kétségbeesetten keresi a holmiját, elmondom, hogy esetleg hol találja meg. A portán. Ha szerencséje van!
Az új napágyakon, amit az asszony végül is megszerez a családjának, nincs már a kényelmes, puha laticel-párna, mert a szükségesnél abból is jóval kevesebbet tart a hotel.
Milyen jó buli lehet nekik, kárörvendő arccal figyelni, hogy harcolnak a kényelmükért a tökkelütött vendégek.

A tengerpart keskeny sáv, mondhatni igen keskeny, a fix napernyőit vesszőből fonták, bőven átengedik a meleget és a napot, ezek alatt kivétel nélkül mindenki pecsenyepírosra sül.
Mielőtt elindultunk, megnéztem Google-n az UV sugárzást, és az végig nagyon veszélyes 9-es fokozatot jelzett, otthon már a nyolcasnál is vészhelyzet van!
Ezért mi lehetőleg sűrű lombárnyékban maradunk a parányi és szintén nagyon zsúfolt citromfa ligetben. A talpunk alatt locsog a zuhanyozóból ide folydogáló használt víz. Ez amellett, hogy gusztustalan veszélyesen csúszik is.

Lehel is harcol, ő szegény vagy a fejét üti meg az alacsony faágakkal, vagy a lába ujját zúzza, töri szét a fűbe rejtett locsoló fejekben.

Innen járunk a tengerhez és a medencéhez, bár az csak kora reggel és késő este használható, mert irdatlan mennyiségű ember fröcsköl és minden valószínűség szerint, pisil is benne.
Az étkezésekre nem érdemes több szót pazarolni, mindegyik egyformán stresszes, hektikus. Csapataink szinte állandó "harcban állnak" a moslékért, részben az oroszokkal, akik pofátlanul leülnek a már lefoglalt asztalainkhoz, vagy esetleg szó nélkül megragadják és elviszik házastársunk üres székét, részben harcolunk a pincérekkel is, akik viszont a tányérjainkra vadásznak, és az utolsó legjobb falatjainkkal együtt lecsapnak rá, és el is viszik.
Amikor ez ellen tiltakozom, Lehel zokon veszi, hogy nem vagyok elég udvarias velük..

Este - a 'harci vacsora" után - kimegyünk a szép tengerparti sétányra, és elindulunk a város - Marmaris felé. Gyönyörűek a fények, nagy az élet, minden honnan üvöltve szól zene, a turisták korzóznak, a bárok és turistairodák emberei próbálják megfogni a lehetséges (fizető) ügyfeleket.

- Melyik országból jöttél ? Hogy hívnak? Melyik szállodában laksz? Ezek a legfontosabb kérdések, ha erre válaszoltál, jöhet a lényeg, az üzlet!
- Gyere velünk kirándulni!
A helyi turista ügynökségek jóval olcsóbban, nem egyszer fél áron kínálják ugyanazt a kirándulást mint a magyar utazási irodák helyi szervezései.
Hol van hát az átverés? Mert hogy van az biztos, és erre rövidesen rá is jövünk.

Délután a Best Reisen ingyenes rövid városnézésre, továbbá bőr és arany vásárlásra hívja meg utazóit egy istenbizony tuti megbízható helyre. Az ígéretes kilátás miatt csatlakozom a csapathoz, na meg hajt a kíváncsiság is, mit ígér a shopping.
A kellemes hűtött busz időre érkezik, a kilátás a hegyről az öbölre most is szépséges. Már megérte!
A bőrgyárban divatbemutatóval fogadnak, elfogulatlanul nézem, nincs szándékomban bőrkabátot venni.A bemutató teremben mindenki mellé odaszegődik egy-egy erőszakos "eztveddmegnemdrága" eladó ember, akitől nagyon nehéz megszabadulni, de végül is sikerül elhitetni vele, hogy nem kell semmi. Ha hagynának békén és főleg hagynának egyedül válogatni, biztosan találnék valamit, de így kösz, nem kérek semmit.
Már szedelődzködik a csapat, amikor az egyik utastársnőre egy szuper-szép, rövid-állású, nubuk bőrkabátot próbál ráerőltetni az eladó. A hölgy menekülőre fogja, nézem a kabátot, az én méretem, és egyre jobban tetszik. Az eladó ekkor felfedezi bennem a halvány érdeklődést és rögtön rám is adja holmit.
Remek.
Mintha rám öntötték volna. De ezt most nem szabad kimutatni. Unottan megkérdezem, hogy mennyi.
- 800 euró - mondja, az eladó, mert az „induló ár”, mindig duplája a ténylegesnek, ahonnan majd indul az igazi alku.
- Ugyan már, az előbb kevesebbet mondott a hölgynek
- Négyszázat mondtam, de magának odaadom 300-ért is.
- Köszönöm nem kérem!
- Na jó, 250 euró, utolsó ár.
- hohóóó! Hát itt nyerni is lehet, gondolom - Kétszázat adok érte.- folytatom. A pasas nagyon elakarja adni és tízesével, folyamatosan enged az árból, de 210-nél megáll.
Itt a menekülés lehetősége! Mert rájövök, hogy mégsem lesz jó, ha megveszem, mit mondok Lehelnek?
- 200 mondom kitartóan, de kétszázért tényleg megveszem! – teszem hozzá, mert gondolom, hogy elvből sem adja lejjebb
205 - ajánlja elkeseredetten - és akkor már oda a jutalékom - próbálja sajnáltatni magát - ekkor látom, hogy ez már csak játék, mégis csak az enyém a kabát.
- Szóval akkor ideadja 200-ért? – mert ennyit adok érte, most!
- Igen - mondja lemondóan, és már meg sem lepődik, hogy nem készpénzzel, hanem kártyával fizetek.
A kabát gyönyörű, már csak Lehellel kell egy utolsót harcolni, hogy elhiggye, jó üzletet kötöttem.

Következő nap

Kirándulás Dalayanba.

Korán reggel indulunk, mi még annál is korábban, mert átköltözünk egy olyan szobába, aminek végre lesz nyitható ablaka.
Összecsomagoljuk hát minden cuccunkat és levisszük a recepcióra - másik épület! - segítség nincs, nincs bell boy, azt sem tudják itt mi az! Caplatunk a hajnali hőségben a bőröndökkel, azok hangosan csattognak a csúszós macskaköveken. A portán először nem is akarnak tudni az előző este egyeztetett cseréről, de mégis elárulják, hogy az új szobánk száma 221 lesz.
Ez azért biztató.

Szép nagy légkondis Mercedes busz jön értünk - pontosan - összeszedjük a többieket a másik szállodákból, és irány az iszapfürdő. Útközben megállunk pihenni egy gólyás fogadónál, néhány koszvadt gólya legel a fűben, kókadoznak a hőségtől, inni próbálnak lapos tálkákból, a turisták bőszen fényképezik őket.
A szeráj közepén kis zöld algás mesterséges tó van, tele vadkacsákkal, továbbá caretta caretta fajtájú teknősökkel és büdös zöld algával. Itt is van bazár, igazi vérgagyi árukínálattal, olcsó hastáncos derékra köthető kendő, csengő pénzekkel, mindenre figyelő, óvó Allah szeme, üvegből, műanyagból. Felejthető. Viszont kifogástalan tiszták a vécék, és ez fontos.

Az iszapfürdő a közeli falucskában található, igazi kuriózum. Büszkék híres vendégeikre, járt itt már Sting és Dustin Hoffmann és Kevin Kostner is, sőt ők hagyták magukat lefényképezni is, tetőtől talpig iszaposan. Ott lógnak a falon a képek vendégcsalogatónak. Remek reklám.

Az iszapmedencében térdig, combig ér a selymes tapintású kénes-szagú langyos sár, nemzetközi tömeg dagonyázik benne. Nagyon kell vigyázni, mert csúszik minden. Aki kikecmergett már a sárból, szárítja magát a napon, olyanok a szürke cementborítású emberek, mint egyes afrikai, vagy ausztrál bennszülött törzsek harcosai a teljes harci díszükben.
Még tükör is van, hogy mindenki megcsodálhassa magát a repedezett, száradó sárral a testén. A lemosás a szabadtéri zuhanyozóban történik, egyszerre mintegy 60 ember tudja mosni magát a felső négyzet rácsból vastag sugáron ömlő vízzel. Elég bizarr látvány, ahogy a különféle nációk képviselői kutatnak a fürdőruhájukban (.. igen, ott is!) és próbálnak megszabadulni a lyukakat, ráncokat, mélyedéseket kedvelő agyagtól. Igen, az iszaptól nem könnyű megszabadulni.
Ezután a jó meleg termálvízbe, büdös kénszagú dagonyába megyünk, ez sem könnyű, mert a meleg vizes medence a szokástól eltérően igen mély, úszni nem tanácsos benne, mert a vize legalább 38 fokos. Biztosan hatásos a vize, mert három napig nem éreztem a derekamat, combfogómat…

A remek fürdő után ismét hajóra szállunk, irány az étkezde. Nagy, oldalról nyitott turista-hodály, hatalmas etető nagyüzem. Ide mintegy 800 ember fér be, a kaja az egyszerű, szokásos turista-csumi, csirke rizs, saláta, vagy ugyanez hallal. Most a csirkések járnak jobban, mert a messziről szépnek látszó pisztráng bizony sótlan és sületlen. Kár. ( ezt Leheltől tudom... én : no fish!!!)
Az igazi nagy biznisz az italokban van, miután (joggal) nem bíznak a tömeg borravalót illető nagyvonalúságában, olyan horror-áron adják a vizet, a sört és többi italt, hogy az bőven tartalmazza legfejedelmibb jattot is.
A sziklasírok a hegyoldalban, meg a kiránduló hajók, a zsúfolt török, és "luxus" befizetett utazási irodás

Ebéd után újra hajóra szállunk, és elindulunk a Dalyán folyón lefelé, a tenger felé. Útközben szép sziklasírokat látunk a hegyoldalba vésve, számos megható, szép legendával övezve.
Ahol a folyó sok-sok kanyar után a tengerbe ömlik, ott van Caretta-caretta fajtájú óriás teknősök tojás rakó helye. A homok olyan forró, hogy még gumipapucson át is égeti a talpam. És látom mindenki vitustáncot lejtve, ugrál.
A meleg tenger erősen hullámzik, legalább egy órát ugrálok a szép és haragos kék vízben, miközben rengeteg sós vizet iszom és hozzá jókora taslikat kapok a hullámoktól. Így a torkom mellett, a fülem orrom is telemegy vízzel.
Erről a partról viszonylag gyorsan elkerget a szűnni nem akaró viharos erejű szél, lassan lemegyünk a homokos folyópartra, ahol a tenger visszafelé áramlásától szintén sós egy kicsit a víz.
Még egy jót fürdünk a tiszta vizű langymeleg Dalyan folyóban is, bár ez nem teljesen veszélytelen a folyamatosan manőverező bárkák, motorcsónakok miatt.

Amikor visszaérünk a szállodába, már megvan az új szoba, van ablak a szobán, a többi már csak nem várt ajándék. Köszönet Andreának, a magyar idegenvezetőnek, aki szintén közbenjárt az érdekünkben.
Este későn érünk le vacsorához, már nemhogy szőlő, de szinte semmilyen kaja nincs, soha többé "ólinkluzívet"!
Este lesétálunk a partra, bánatomban eszem egy fagyit (pénzért) a szomszédban korábbi "barátaink" egy kazak-türkmén férfi páros kirándulásokat ajánl kitartóan és gyanúsan olcsó áron.
A kínálat sétahajózás körben a Marmarisi öbölben, ebéddel, transzferrel 10 euróért. Letesszük a kauciót és megígérjük, hogy másnap hajnali fél tízkor ott leszünk.

A hajó olyan zsúfolt, hogy alig akad ülőhely.
Útközben a hajósok egy szál damillal és néhány kenyérmorzsával jókora halakat fognak ki, ezt is nagy fényképezési őrület nyugtázza. Ebéd előtt hastáncot rendeznek a hopp mesterek, remekül szórakozunk. A kaja itt is a szokásos mennyiség és színvonal, egy kis szelet csirke, egy vékonyka, kerek marhahús fasírt, kevés rizs, saláta. Desszert nincs, az ital aranyárban. Egy három decis sima ásványvíz 3 török líra, ez kb. 450 Ft. Nem kevés!
És mindenki szomjas.

Turunc városkájában kikötünk, itt lehet banánon lovagolni, 10 perc 10 euró, és ebben már vízbeborítás is benne van, sokan jelentkeznek rá.
Mi kihagyjuk, természetesen. A település felső házait sikló köti össze a tengerparti házakkal, pazar kilátással a nyílt - Égei - tengerre.

A Gökovai öböl igazi természetvédelmi terület, ide megyünk hajókázni az utolsó napon.
Ide kényelmes busszal megyünk, és itt van ülőhely mindenkinek, fent is lent is, árnyékban és napon egyformán. Szép helyeken kötünk ki, és mindenhol nagyokat úszunk a meleg és valószínűtlenül kék vízben. A kaja itt se jó, és nem is különbözik a többi megvendégeléstől, de délután a hajón népviseletbe öltözött, fejkendős asszony Gözlemét, török palacsintát süt, jó drágán, mindenki vesz belőle. A mi otthoni palacsintánk sokkal jobb.

Este nagyot sétálunk az öbölben, másnap nagyon korán indulunk a reptérre, olyan korán, hogy reggeli csomagot ígérnek, amit stílszerűen és természetesen NEM KAPUNK MEG!

Tanulságok: Nem megyünk Törökországban 4 csillagosba (csak 5-be!), nem megyünk „All inclusívba!” (csak félpanziósba!) és nagyon de nagyon tanulmányozzuk a szállodák honlapjait, az utas véleményekkel.