Portugália - folytatás - Coimbra és vidéke

3.nap, hétfő, Coimbra és vidéke

A kocsivezetés Portugáliában igazi kihívás!

Egy elkésett sávváltás miatt mintegy tíz kilométert kerülünk, a városon belül. Később megtapasztaljuk, hogy ez a bizonyos sávváltás kiváló idegállapotot, kifogástalan reflexeket, nagy odafigyelést, halált megvető bátorságot, és jó adag szerencsét is feltételez, tudni illik az autópályákra a városon belül nincs úgynevezett „gyorsító” sáv és csak mintegy 150 méter áll rendelkezésre ahhoz, hogy 5 (!!!) sávot váltsunk.
Eközben a portugálok nem fékezik a sebességüket, és nem fogják vissza erőszakos déli temperamentumukat. Szerencsére nem én vezetek, de én úgy érzem, hogy a fejem felett is autók előznek, közben duda és mutogatás, és nem vigasztal, hogy parkolni sem lesz könnyebb.

A Lisszabontól 180 kilométerre fekvő Coimbra hat király szülővárosa. Az egyetem a város közepén lévő domb tetején épült, egyike a Világ legrégibb és legelőkelőbb iskoláinak. 1290-ben Lisszabonban alapították és 1537-ben települt át Coimbra szelíd dombjára, ahonnan gyönyörű a kilátás a városra és a Mondego folyóra.
A Híres Vaskapun, a Porta Ferrera-n lépünk be az Egyetemre és rögtön a hatalmas udvaron találjuk magunkat, az udvar közepén III. Joao Király nagyméretű szobra áll. A régi egyetem mai is működik, szinte nélkül folyik egész évben a tanítás.

Néhány diákot fekete ruhában és fekete sapkában látni. A sapkákon sokszor szakadásokat látni, ezek jelzik a „romantikus” hódításaikat. Ezt magyarul leginkább „skalpnak” hívják. A ruhájukat színes szalagok díszítik, ezek mutatják, hogy hányadik évfolyamba illetve milyen fakultásra járnak. A tanév végén a diákok, fado-t énekelve elégetik a szalagokat. (A fado népköltészet a javából, lírai hangvételű sanzonokhoz hasonlít. Az egyetemi életet, és a szerelmi csalódásokat mutatja be a legtöbb dal szövege.)

Az egyetem 18-ik századból származó óratornya az udvar jobboldali sarkában áll és uralja az azúrkék égboltot. Az ódon falak kék „azulejos” csempékkel vannak díszítve, megnézzük a barokk díszektől roskadozó kápolnát és az egyetemi könyvtárat, aranyozott termei a 18. században épültek és 300 ezer kötet könyvet őriznek

A coimbrai „új székesegyház” Sé Nova csak néhány lépésre van az egyetemtől, gótikus, hűvös, magas dongaboltozatú, kupolás templomban néhány fiatal fiú és lány madrigálokat énekel, halkan, kánonban – csak úgy Isten dicsőségére és a maguk gyönyörűségére, csodaszépen. Mozdulni sem tudunk, végighallgatjuk.

Elindulunk lefelé a belvárosba, a Mondego folyó partjára. A középkori szűk sikátorok garádicsos, meredek, girbegurba utcái igencsak próbára teszik a lábam nemrég műtött körmét, néha görcsöt kap a lábam a fájdalomtól, de végül megtaláljuk a régi templomot, a Sé Velhát, amelyet a mórok felett 1064-ben aratott győzelem emlékére emeltek. Coimbra ekkor Portugália fővárosa volt, a templom pedig koronázó templom, máig megőrizte építészeti egységét, még a kerengője is tisztán román stílusban épült. A belső díszítés igen egyszerű, négyzetes pilaszterek szegélyezik a főhajót, de az oltárkép dúsan faragott, aranyozott flamand munka. Krisztus születését, Mária menybemenetelést ábrázolja elképesztő gazdagsággal, számtalan szent megjelenítésével. Gyönyörű.

A templom körüli kis utcák tele vannak kis üzletekkel, bankokkal, kápolnákkal, kis szállodákkal és kávézókkal. A kis üzletekben árulják a méltán világhírű, művészi igénnyel készült kék-mintás coimbrai kerámiákat, tálakat, tányérokat, csészéket. Esztelenül drágák. Ezért úgy döntünk, hogy most nem veszünk belőlük, pedig tudjuk, hogy ez sehol nem lesz olcsóbb!
A meredek utcák egyszer csak kiegyenesednek és leérünk a kis városka sétáló utcájába – ahol délben – még a turisták sem sétálnak, túl nagy a meleg. Kiülünk egy kedves cukrászda teraszára és fagylaltot, illetve krémes süteményt eszünk. Egész Portugáliában soha többé, még csak megközelítőleg hasonló jót sem kapunk. Lehel egészen elképedt, hogy ebben a gyönyörű környezetben képes vagyok így lelkesedni egy krémesért. (Azóta sem ettem hasonló finomat!)

Coimbra régi középületei is nagyon szép épületek. Az Igazságügyi Palota kerengőjét körberakták szépen festett kék „azulejosokkal”. Megtaláltam Szent Erzsébet legendáját a rózsákkal, Szent Izabellát harciasan, lovon ülve dali vitézektől övezve és egy nagyon szenvedő képet vágó csont sovány embert, akit éppen dárdával szúrnak le. Az árkádos, csempés kerengő szépen ápolt, virágoktól roskadozó kertet vesz körül, a közepén díszes kút van.

Bármerre járunk Portugáliában, mindenhol elbűvölnek az „azulejok” (ejtsd: azulezsu), ezek a szépséges, üvegfényű, kék-fehér, kerámiadíszítő elemek. Valószínűleg Marokkóból származnak. Kezdetben kizárólag az iszlám művészet geometriai ábráit alkalmazták, a legszebb azulejok a 18. században készültek, késő barokk stílusban, a jellegzetesen széles és díszes keretben Ószövetségi jelenetek, tengeri csaták, életképek, vadászjelenetek mutatják a kor képzőművészeti ízlését. Szépségüket utunk során újra és újra felfedezzük.

Portugália 2004

2004-ben jártunk Portugáliában, a Világkiállítás alkalmából. A cégünk szervezte a kiállítást és nagyvonalúan biztosította az ingyen szállást, amit nagy örömmel igénybe is vettünk. Két felejthetetlen hetet töltöttünk el, nagyrészt Lisszabonban laktunk és csillagtúraszerűen fedeztük fel a leghíresebb városokat a közel és a messze távolban.


Ezekről az élményekről szól a

Portugál napló
1.rész

„Idegenként érkezel, barátként távozol…”

régi portugál mondás

Földünk csaknem kétharmadát portugál hajósok fedezték fel és néhány század idejére Portugália lett Európa legnagyobb tengeri hatalma. Az újkor hajnalán innen indult Vasco da Gama, aki megkerülte a Jóreménység fokát és elért Indiába, Kalkuttába, Alvares Cabral, Brazíliába érkezett, Magellán expedíciója körülhajózta a Földet, végleg bizonyítva, hogy az gömb alakú. Ezek a kiváló férfiak mesés kincsekkel és új ismeretekkel gazdagították hazájukat.

1.nap, szombat

Jó negyven perces késéssel indul a gépünk Lisszabonba, de kárpótlásul csodaszép napnyugtát látunk az Alpok felett és jó hosszasan, mert a Nappal együtt mi is nyugatra tartunk. Nem tudok betelni a szinte már trópusi színorgiával, az ég alján az igazi, mély bíbor szín átmegy tűzpirosba, majd narancssárgába, amely lassan sárgába, szürkébe olvad. Az átmenet világos pasztell, majd egyre sötétebb kékbe vált és végül átmegy az éjfeketébe. Mindehhez gyönyörű díszletet adnak az örökké havas svájci hegycsúcsok és a megcsillanó tengerszemek, amelyek úgy sziporkáznak, mint a földi csillagok.
Jó későn érkezünk Lisszabonba. A hőmérséklet kellemes, éjfélkor +25 fok. Viszonylag gyorsan megkapjuk a még Pesten kibérelt autónkat, egy kis fehér Renault Cliót, amelyen elindulás után nem találjuk meg a „hátramenetet”. Én visszarohanok a kölcsönzőbe, ahol elég megvetően néznek ránk, de feltárják a titkot. Hálából mi is megmutatjuk, hogy csak negyedig van a benzin a tankban, hiányzik az antenna és a szivargyújtó. Azt mondják, "No problem" és hogy majd emlékezni fognak erre, amikor visszaadjuk. Mi meg el is hittük ezt, sajnos.

2.nap, vasárnap, Lisszabon

Első városnéző utunk jól sikerül. Rögtön megtaláljuk a felfedezések korának gazdagságát idéző Szent Jeromos (Hyeronimus) kolostort, Lisszabon legjelentősebb műemlék együttesét. Szent Jeromos bibliafordító volt, ő fordította először európai nyelvre, történetesen latinra a bibliát. Ez a könyv a Vulgata.

Tengerész Henrik valaha ezen a helyen emeltetett egy kis kápolnát, hogy a vízre szállók Isten segítségét kérjék a vállalkozásukhoz, és itt adjanak hálát visszatéréskor. Itt fohászkodott Vasco da Gama is, amikor 1497-ben Indiába indult, és ahonnan két évvel később szerencsésen visszatért. Itt van a nagy felfedező sírja is, kőből faragott hajókötél díszíti.

A tömeg hatalmas, mert vasárnap délelőtt a kolostorba ingyenes a belépés. Ez a világ egyik legszebb kolostor kerengője. A napfény szikrázva táncol az öt évszázad alatt patinássá nemesedett alcantarai mészkő csipkéken. A kerengő kétszintes, szimmetrikusan elhelyezkedő oszlopait páronként egy-egy ív kapcsolja össze, amelyet további körívek, csavarvonalban futó domborművek, finoman faragott csúcsok, ívkaréjok díszítenek, egyetlen kis területet sem hagynak szabadon a keleties ízlésű dekoráció nélkül.
Szép a kolostorudvar kertje is, a turisták türelmesen sorban állnak, hogy megörökíthessék magukat az inkább főúri palotának, mint kolostornak beillő környezetben. Az udvar egyik sarkában kis oroszlános kút vize csobog, sokszögű, arab díszítőelemekkel ékes kis medencéjében. Mint minden medence ez is tele van a világ minden részéről való aprópénzzel.
A templomba sajnos nem jutunk be, mert vasárnap van, esküvő van, mise van, az ajtónállók portugálul kérdezik meg, hogy tudunk-e imádkozni, és ezen a nyelvvizsgán általában megbuknak a halandó turisták. Délután lehet újra próbálkozni.
Állunk a gyönyörű kapuban, amelynek geometriáját szinte elfedi a burjánzó díszítés, és erőt gyűjtünk a további sétához a nagy déli forróságban.

Irány a közeli Felfedezők emlékműve, a Tejo folyó - itt már tengeröböllé szélesedő – partján. Egy hatalmas, kőbefaragott, útnak induló hajót látunk, három széltől duzzadó vitorlával.
A szoborcsoport központi alakja Tengerész Henrik, egyik kezében egy vitorlás hajó modellt tart, a másik kezében térkép van. Henrik király valaha kétszáz hajóval indult el Marokkóba, elfoglalta Ceutát és környékét és ismét biztossá tette a kereskedelmi hajók útját a Gibraltári szoroson keresztül.
Tengerész Henrik közvetlen munkatársai a kor legkiválóbb csillagászai, térképészei és hajótervezői voltak. Az Ő elképzelései szerint készültek az új típusú vitorlások, és Ő dolgozta ki az asztronómiai tájékozódásnak a déli féltekén is használható módszerét. Portugália ott született, ahol Európa és Afrika, a Földközi tenger és az Atlanti óceán, a kereszténység, a zsidó kultúra és az iszlám találkozott.
Földünk csaknem kétharmadát portugál hajósok fedezték fel és néhány század idejére Portugália lett Európa legnagyobb tengeri hatalmassága. Az újkor hajnalán innen indult Vasco da Gama, aki megkerülte a Jóreménység fokát és elért Indiába, Kalkuttába, Alvares Cabral, Brazíliába érkezett, Magellán expedíciója körülhajózta a Földet, végleg bizonyítva, hogy az gömb alakú. Ezek a kiváló férfiak mesés kincsekkel és új ismeretekkel gazdagították hazájukat. A szobor emléket állít a névtelen hősöknek, a katonáknak, a hittérítőknek és azoknak az asszonyoknak is, akik özvegységükkel, könnyeikkel fizettek az új felfedezésekért.
A szobor tetejére – 52 méter magasra, ez hat emeletnek felel meg - lift megy fel, amiért olyan borsos árat kérnek, hogy inkább lemondunk róla. Ezért az emlékmű mellett, az aszfalton fajanszból kirakott hatalmas világtérképen sétálgatunk.
Lisszabon másik jelképe, a Belém tornya feledteti a fáradságot. A szépséges épület eredetileg a Tejo vizéből emelkedett ki, de az évszázados homoklerakódás miatt, ma már a part mellett áll és kis deszka hídon közelíthető meg. A négyszögletes, masszív torony térhatásában román, de ikerablakai, kis balkonjai, és kőcsipkéi a mór épületek stílusjegyeit idézik. A torony kis kupolái narancsgerezdekre emlékeztetnek. Bemenni sajnos nem lehet, vagy a vasárnap, vagy talán a déli szieszta miatt ez is zárva van.

Ebéd után átmegyünk a félig-kész új hídon a Tejo másik oldalára, csak később tudom meg, hogy ez bizony a régi híd, és nem „félig van készen”, hanem ilyen! Sőt, már a 60-as években megépítették, eredeti neve Salazar híd volt, de a fasizmus megdöntése után az „Április 25 függőhíd” nevet kapta. Soha nem fogom megszokni, ha egy híd, tér, utca, műtárgy vagy köztér a jellegtelen, unalmas és sokszor kimondhatatlan „dátum” nevet kénytelen viselni
A híd méretei tekintélyesek, a pillérek közel kétszáz méter magasak, a köztük lévő távolság több mint egy kilométer. Az egyik pillér alapozása 79 méterrel nyúlik a Tejo vízszintje alá, ez világcsúcs a hídépítések történetében, ugyanis csak itt találtak elég szilárd bazaltréteget. Megnyitásakor először létesült kapcsolat Lisszabon és a Tejo túlsó partja között.
A hídon csak a két szélső sáv van aszfalttal borítva, középen, kétszer két sávban, hosszában bordázott fémlemezeken csúszkálnak az autók. A réseken lelátni a mélybe, a folyóra, miközben észveszejtően erős a forgalom, nagy a sebesség és félelmetes a hanghatás, amelyet a híd fémbordái adnak. A fémsávok résein át, láthatnánk a folyót, ha a sebességünk megengedné. Állítólag gyönyörű a kilátás a városra a hídról, de a tériszonyom miatt ezt nem tudom megerősíteni.
A hídon a városból kivezető út mindig ingyenes, de visszafelé hídpénzt (egy fagyi árát) kell fizetni. A fizető kapuk előtt és után is igen nagy tumultus. A városban a parkolásért gyanús külsejű alakok változó nagyságú összeget szednek, természetesen jegyet nem adnak. Ez amolyan „védelmi pénznek” is beillik. Később megtudjuk, hogy ezek a szerencsétlen hajléktalanok szinte ebből élnek, és nem tanácsos megtagadni tőlük az adományt, mert bizony „kidíszítik” a bérelt kocsit. A kezdeti 100 pénzes ajánlatot már 50-re csökkentjük, de sajnos az alkunak egyik előfeltétele az, hogy legyen 50 eszkudónk apróban, mert ha nincs, már el is felejthetjük az egész ártárgyalást.

A Tejo déli hídfőjénél széttárt karú óriás Krisztus szobor áll, és a Rióihoz hasonló módon megáldja a várost. Ahogy ezt az őrjöngő forgalmat nézem, rájuk is fér ez az áldás. A szobrot 1959-ben emelték, Krisztus iránti hálából, mert Portugália kimaradhatott a II. Világháborúból.

A délutáni nagy meleget a szobánkban töltjük, ahol szintén nincs hűvös, de legalább fekszünk. Este fél hétkor felkerekedünk, és bemegyünk Lisszabon belvárosába, Baixába, a belvárosba, itt vannak a sétáló és bevásárló utcák, bankok, minisztériumok, középületek.
Először egy különleges lifthez megyünk, neve Santa Justa, amely (egy villamosjegy áráért) felvisz minket a Carmo domb magasságába. A neogótikus díszítésű, öntöttacélból és szegecselt elemekből készült kis tornyot Eiffel Gusztáv tervezte. A torony tetejéről, a körfolyosóról nagyon szép kilátás nyílik Baixa rácsszerűen elrendezett utcáira és a Rossio tér mozaik burkolatára. Ez a városrész 1755-ben a nagy földrengésben és tűzvészben teljesen elpusztult, az újjáépítés, a modern városrendezés Plombál márki nevéhez fűződik.
Iszunk egy jó kávét a vascsipke kilátó szép kis teraszán. A portugál kávé talán még az olasz kávénál is jobb, gyűszű nagyságú csészében adják, de senkit ne tévesszen meg a méret, mert a kávé méregerős, feketére festi a fehér porcelán csésze oldalát, az aromája pedig utánozhatatlanul finom .
A pihenő és a rövid séta után a Diadalkapuhoz érünk. A kapu tetején szimbolikus nőalak látható, mindkét kezében egy-egy babérkoszorút tart, a művészetet, a tudományt, a felfedezéseket és a hadi dicsőséget jutalmazza.
A tér, a Praça do Commercio, a Kereskedők tere mértani középpontjában áll I. József király lovas szobra, aki elgondolkodó, fennkölt szellemmel, nemzeti büszkeségtől eltelve tekint előre, rendületlenül. Pedig a rosszmájú történészek szerint ennek gyengekezű, könnyelmű, csak a vadászatot, színházat kedvelő könnyelmű uralkodónak egyetlen érdeme az, hogy kinevezte teljhatalmú miniszterelnökké a tehetséges, kiváló szervező Plombál márkit, és hagyta is őt dolgozni.
A szobor alkotóját egyébként a Napkirály, XIV. Lajos lovas szobra ihlette, annak vázlatait használta fel a tervezésnél. A szobor igazi szépségét a háttér épületsorának harmóniája emeli ki. A soklépcsős talapzaton szimbólumok sokaságát találjuk, többek között elefántokat, amelyek az indiai hódításokat jelképezik.

Tengeri kajakozás Thaiföldön

2004-ben voltunk Phuket környékén a Phanga Nga, általunk csak Binga-bangának nevezett csodálatos vizein. Élveztük a januárban is meleg, fantasztikusan zöld (smaragdzöld) színű tengert. Egy évvel később, Karácsony első napján, mintegy 230 ezer ember vesztette életét ezen a környéken a rettenetes szökőárban. A mi szállodánk alagsori éttermében kajakkal közlekedtek, minközben autókat is besodort oda a szörnyű áradás.

Disznó szállítás Kambodzsában, Siem Reapben

Ellőször nem akartunk hinni a szemünknek, ment a motorbiciklis, és olyan disznóformájú ízé ... állat volt a csomagtartójára kötve. Ráadásul egyszerre kettő is! Ahogy haladtak a csúcsforgalomban a többi jármű idénként neki-neki ment a szerencsétlen állatoknak (gondolom ettől el is kábultak egy kicsit.

De a szállodában kaptunk egy prospektust, amelyben többek között erre is kitértek (rajzosan) Igen, itt így viszik a disznókat (ki tudja, hogy hová?)

Abu Dhabi régen (a 80-as évek végén)

Mi az ami ma már nem látható?
Nem látható a áros egyik jelképe, a víztorony, ami előtt állok (1986-ban)
Nem ilyenek már a felhőkarcolók a Chornish Roadon, sokkal több épült azóta, és sokkal magasabbak, ráadásul ez elé a Chornish elé egy komplett új utat, egy új Chornisht (jó sok sávosat!) építettek, a tengert feltöltve, de a forgalom így is hektikus maradt.
Minden esetre, nekem Abu Dhabi sokkal "élhetőbb" város mint Dubai, szépen rendezett, szépen tervezett, gyönyörűen megépített, sok palotával, bevásárló központtal, remek szállodákkal - ennek ellenére az "igazi" élet mégis Dubaiban zajlik.
De megmaradt a mesés sivatag sivatag, a fenti képünk is egy jó kis szafarin készült (azokban az években) a közelgő naplementében, BBQ vacsora előtt.

Szent őzek Nárában, a Kashuga Srine híres lámpái

Először egy szuper fényképezőgépet vettem Tokyoban. Japánban minden drága, csak a hiper-szuper japán fényképezőgép nem, mert azonnal visszaadják az áfát, és akkor 20%-kal olcsóbb, az egyébként is alacsonyabb gép ár. Ekkor, még ismeretlen a digitális camera, de ez a profi gép majd tíz éven volt a társam és remek képeket készítettem vele a Világ legszebb tájain. Ez a fiú adta el nekem, és ez az első kép a csodagéppel.
Középső képen a Todaychi Templom, japán legnagyobb Buddhista temploma látható.

A Narai szent őzek elég erőszakosak, megköveteleik, hogy a turisták etessék őket (jó drága, gyorsan fogyó) őzkajával. Ha elfogy a táplálék, jó nagyokat dőfnek beléd a kis szarvacskáikkal. A Kasugha Shrine szépséges pagodái és templomai körül 3000 lámpa van a kertben, egy részül kőből faragott, mások aranyozottak, de az arany mára oxidálódott - és zöld színű lett. Egy évben egyszer, a fény ünnepén, mind a háromezret meggyújtják és egész éjjel égnek. Szép lehet.

Kirándulás Tokyoba

A Shinkanzen expressel utaztam Osakából Tokyoba. A vonat ajtaja tényleg azon a vonalon állt meg a peronon, ahova a jegyem szólt, és tényleg olyan gyorsan száguldott a két város között, hogy a kanyarokban a gyomromban éreztem, mit is jelent a gyorsulában a "g" betű. A szent hegyet, a Fujijamát sajnos nem láthattam, mert most is ködben volt. Sajnos.

De a Tokyoi metroban sikerült egy ilyen gyönyörű kis gésával találkoznom, a császári palota kertjében viszont megijesztettem a gimnazista fiúkat, amikor leültem melléjük a padra ők pánikszerűen elmenekültek. Soha nem hittem volna, hogy ennyire ijesztő vagyok. A palota kertjében ilyen szépek a gondozott klasszikus "japán kertek".