Tavasz Krakkóban.
Képes beszámoló egy hétvégéről
Az áprilisi tavasz kicsit hűvösre és nyírkosra sikeredett itt Krakkóban is, a lengyel királyok egykori fővárosában.
A város alapítása a mondabeli furfangos Krakus királyhoz fűződik, aki csellel legyőzte a Wawel domb barlagjában tanyázó gonosz sárkányt, majd a dombtetőn felépítette saját palotáját. Krakkó egyik jelképe ma is a sárkány, árusítják is úton útfélen a legkülönfélébb változatokban.
Krakkó felvirágzását a középkorban a rajta áthaladó kereskedelmi útvonalaknak köszöhette, ezek között is kiemelkedő az egészen a Krimig vezető Posztó-út és a Bajorországig haladó Só-útja. Hosszú történelme során sokszor cserélt gazdát, a tatárjárás Krakkót sem kímélte meg, de az újjáépült város megőrizte a 13. században kialakított máig modern város szerkezetét.
A főtér közepén találjuk a Posztócsarnokot, a mintegy 100 méter hosszú gótikus épület később impozáns reneszánsz pártát kapott, az emeletére is szép, reneszánsz díszlépcső vezet. A csarnok mellett áll a Városháza tornya – a Városházát a múlt században lebontották, de a torony szerencsére itt maradt.
A Posztócsarnokban ma turista emléktárgyakat árusítanak – minden mennyiségben, meglehetősen borsos áron, van itt borostyán és kristály, szép kis ezüst munkák na meg igazi gagyi - sárkányok és történelmi sasok plüssből, fából, műanyagból.
A Posztócsarnok körül igazi nagy élet van, itt várják utasaikat a konflisok, a fiákerek és a hintók. A lovak szépen gondozottak, a kocsisok parádésak, ahogy illik. A makulátlan tisztaságú téren sem ló, sem kutya, sem galambpiszkot nem találni annak ellenére, hogy a nagy piactéren csaknem annyi galamb van mint Velencében. Ezen a téren tiszta búzával etetik őket, a galambok ezt nagyra értékelik. Bár szelídnek látszanak, szépen a vállunkra szállnak, lassan odatipegnek a csuklónkra de a lényeghez - a búzát tartó műanyag pohárhoz - érve éktelenül összeverekednek
A korzó nagyszámú közönségét állandóan szórakoztatják – láthatunk itt ügyes utcai táncosokat, buzukin játszó kozákot, alkalmi dzsessz zenekart, élő szobrot és még jósnőt is az árkád alatt. A legalább kétszázéves jósnő korát meghazudtolóan arany széldzsekiben, zöld-aranyfejdísszel ül az arkád alatt, az ügyfelei türelmesen sorban állnak a jó, vagy rossz hírekre várva. Fényképezni nem nagyon engedi magát, szeretné ha én is jósoltatnék magamnak.
Este vacsorázni megyünk, a bőség zavarával küzdünk, mert étterem étterem hátán található a hangulatos főtéren és a környékén. Több tisztelekör megtétele után egy igazi, hangulatos kis lengyel kocsmát választunk. Elég érdekes a terem berendezése, a falakra hatalmas, zöld lombos fákat festettek és ezt még tovább súlyosbították igazi kitömött madarak odatűzésével. A mi boxunkban egy valaha jobb napokat látott, kopott lányfácán a dekoráció és egy eléggé leharcolt kukoricacsuhé baba.
Viszont a nálunk kevéssé ismert cékla leves jó meleg és finom, a második fogás is korrekt. A szomszéd asztalnál két fiatal lány ül, az egyik igazolányt mutat a pincérnőnek.
Ez igen! – gondoljuk, itt nem adnak alkoholt a fiataloknak!
Ekkor látjuk, hogy a sör mellé egy kis stampedli piros italt is kapnak – ezek a bizonyosan nagykorú – lányok. Ezt a piros „izét” beleöntik a sörbe és nagy élvezettel, szalmaszállal iszogatják.
Ahogy jobban körülnézünk azt látjuk, hogy majdnem minden asztalnál így isszák a sört. Megkérdezzük a pincért, hogy mi az a piros ital?
Nem fogják elhinni!
Édes eperszirup, alkohol nélkül – ezzel édesítik az egyébként nagyon finom csapolt lengyel sört. Bár általában nagyon vállalkozó szelleműek vagyunk, ezt azért mégsem próbáljuk ki, így nem tudok hitelesen állástfoglalni az epres-sör koktél ízét illetően.
Másnap Wawelt nézzük meg a Visztula fölött emelkedő szelíd dombon. A napi belépőjegyek száma limitált, áruk elég borsos. A királyi palotába külön árulnak jegyet az első és külön a második emeletre. A két emelet között nincs ellenőrzés, és aki ezt nem tudja az az összes jegyet megveszi.Viszont az idegenvezetés nyelve lengyel, aki ezt nem érti magára vessen. Útikönyvünk már nem olyan fiatal, ahogy ezt a hátlapján eredeti ára is mutatja – 24.- forint – lehet nosztalgiázni, ezért nem is meglepő, hogy néhány helyen kicsit eltér a valóságtól, de lényeg azért nem változik.
A palotába vezető díszes kapu boltíve felett a felirat:
Si Deus nobiscum, quis contra nos. („Ha Isten velünk, ki ellenünk.”) A hatalmas reneszánsz árkádsorral körülvett udvar egykor lovagi tornák színhelye volt. A termek nagyrészében eredeti bútorok, szépen faragott kandallók, ajtó- és ablakkeretek láthatók. Még ma is igen gazdag a faliszőnyeg gyűjtemény, amelynek darabjai a hősies, emelkedett, sokszor bibliai tárgyú témák mellett táj-és életképeket is ábrázolnak. Ezek a gyapjú és selyemszálakból szőtt kárpitok incselkedve játszanak a fénnyel, mert Zsigmond Ágost király útmutatásai szerint ravaszul még arany és ezüst szálakkal is átszőtték őket. Az egyik faliszőnyeg alján két szatír űzekedik egymással eléggé profán módon, szinte nem is hiszek a szememnek.
A Wawel Székesegyház bal szárnyán hatalmas diluviális csontok függenek egy láncon, amelyeket az ásatásások során találtak. A legenda szerint addig áll fenn a templom, amíg a csontok ott maradnak.
A vasveretes kapuszárnyakon a hatalmas „K” betű Nagy Kázmér király nevére utal.
Ez a székesegyház a lengyel királyok koronázásási és temekezési heye. Itt nyugszik Hedvig (Jadwiga) királyné is, Nagy Lajos királyunk leánya, sírja most is tele van nemzeti színű szalagokkal díszített friss virággal és piros fehér zöld zászlócskákkal.
Krakkó belvárosát széles, zöld korzó övezi, amelyet a régi városfal mellett alakítottak ki és szerencsére elfelejtettek beépíteni. A századforduló hangulatát idézik az ódon, öntött vaslámpák, zöldre festett, alacsony kerítések és a nosztalgikus kis padok.
A padokon a hűvős és nyírkor időjárással szerelmes párok dacolnak csókolódzva.
Krakkó városkapuja előtt ál a Barbakán, ez a köralakú bástya, amelyet a török támadás ellen építettek, számtalan lőrése olyan a falnban, mint megannyi fordított kulcslyuk. Bemenni persze ide sem lehet, éppen restaurálják. A hideg elől egy szép kis szecessziós cukrászdába menekülünk. Forró csokoládét iszunk. Ez nem kakaó, hanem szívet lelket melengető fínom, olvasztott keserű csokoládé.
A főtérről behallatszik a szépséges Mária templom tornyának kürtszava. Ebben a templomban csak ritkán harangoznak, de minden órában megszólal a kürt. Amikor a tatárok 1241-ben átkeltek a befagyott Visztulán és lerohanták a várost, a toronyőr riadót fújt a kürtjével, egy tatár nyíl azonban eltalálta a torkán. Erre a be nem fejezettt riasztásra emlékeztet a ma is megszólaló és hirtelen megszakadó kürtszó.
A Mária templom tornyát külön-külön két testvér építette. A jobb oldali templom építője nem akarta, hogy művét bárki felülmúlja, ezért megölte a testvérét, hogy az ne tudja befejezni a maga tornyát. A szőrnyű testvérgyilkosság azonban nem hagyta nyugodni és lelkiismeretfurdalástól szenvedve levetette magát a toronyból.
A bal oldali torony sokáig csonka maradt, végül a király fejeztette be. A csillogó gótikus 81 méter magas, arany gombokkal díszített, fiatornyocskás toronysisak szépsége felülmúlja a testvérgyilkos építő által emelt 69 méter magas másikat.
Ha belépünk ebben a gótikus templomcsodába, még ma is eláll a lélegzetünk a pompától, a sötét kobaldkék mennyezeten arany csillagok ragyognak. Az előtérből nyílik az istenanya kápolnája, ahol a czestochowai csodatévő szűz a „Fekete Madonna” legrégebbi másolata látható.
Wieliczkai sóbánya, az UNESCO Világörökség részére.
Krakkótól mintegy 20 kilométerre található. A miocén kori tenger sós vizének lerakódásából keletkezett sóvidék, a középkorban Magnum Salnak, Nagy Sónak hívták. Már ezer évvel ezelőtt is bányásztak sót itt. A só a regáliák sorába tartozott, ugyanis az volt egyetlen tartósító anyag a középkorban, a lengyel királyok egyik legfontosabb bevételi forrása.
A só nagyon mélyen van a föld alatt, és ezt személyesen is tapasztalhattam amikor is első menetben 380, majd apránként még további 300 lépcsőn mentünk gyalog lefelé, mintegy 170 méter mélyre. Aki aggódik, hogy nem elég fárasztó a lépcsőjárás, azt megnyugtatom, hogy még további három kilométert is kell menni a föld alatt, többé kevésbé csúszós talajon.
A zöldes szürke termekben a bányászok által kifaragott kápolnák, szobrok és domborművek láthatók. Megelevenedik a bánya régi élete, láthatjuk a hatalmas, feldúcolt termeket, régi bányművelő eszközöket, és szerencsétlen sorsú, kitömött bányalovakat.
A bányát többször sújtotta szerencsétlenség, tűzvész, gáz és mind között a legveszélyesebb, a vízbetörés. A bányászok több védőszentjüknek is emléket állítottak, szent Kingának (IV. Béla királyunk leánya) szent Borbálának és szent Antalnak.
A sóbánya legimponzánsabb terme a hatalmas földalatti székesegyház, amelyben többek között II János Pál pápa (volt Krakkói püspök) sóból készült szobra is látható.
A régi bányász felvonó hoz a felszínre – nem egész egy perc alatt, sokkal tovább tart a ki és beszállás a több emeletes liftbe, amelynek egy-egy rekeszében 9-9 ember fér el állva. A lift nyitott, gyorsan megy és útközben jó sötét van. Klausztrofóbiásoknak nem ajánlom, de mindeki másnak nagyon.
Utolsó napunkon megenyhül az idő, kisüt a nap, nagyokat sétálunk még búcsúzóul a Főtéren, szép volt itt Krakkóban!
Képes beszámoló egy hétvégéről
Az áprilisi tavasz kicsit hűvösre és nyírkosra sikeredett itt Krakkóban is, a lengyel királyok egykori fővárosában.
A város alapítása a mondabeli furfangos Krakus királyhoz fűződik, aki csellel legyőzte a Wawel domb barlagjában tanyázó gonosz sárkányt, majd a dombtetőn felépítette saját palotáját. Krakkó egyik jelképe ma is a sárkány, árusítják is úton útfélen a legkülönfélébb változatokban.
Krakkó felvirágzását a középkorban a rajta áthaladó kereskedelmi útvonalaknak köszöhette, ezek között is kiemelkedő az egészen a Krimig vezető Posztó-út és a Bajorországig haladó Só-útja. Hosszú történelme során sokszor cserélt gazdát, a tatárjárás Krakkót sem kímélte meg, de az újjáépült város megőrizte a 13. században kialakított máig modern város szerkezetét.
A főtér közepén találjuk a Posztócsarnokot, a mintegy 100 méter hosszú gótikus épület később impozáns reneszánsz pártát kapott, az emeletére is szép, reneszánsz díszlépcső vezet. A csarnok mellett áll a Városháza tornya – a Városházát a múlt században lebontották, de a torony szerencsére itt maradt.
A Posztócsarnokban ma turista emléktárgyakat árusítanak – minden mennyiségben, meglehetősen borsos áron, van itt borostyán és kristály, szép kis ezüst munkák na meg igazi gagyi - sárkányok és történelmi sasok plüssből, fából, műanyagból.
A Posztócsarnok körül igazi nagy élet van, itt várják utasaikat a konflisok, a fiákerek és a hintók. A lovak szépen gondozottak, a kocsisok parádésak, ahogy illik. A makulátlan tisztaságú téren sem ló, sem kutya, sem galambpiszkot nem találni annak ellenére, hogy a nagy piactéren csaknem annyi galamb van mint Velencében. Ezen a téren tiszta búzával etetik őket, a galambok ezt nagyra értékelik. Bár szelídnek látszanak, szépen a vállunkra szállnak, lassan odatipegnek a csuklónkra de a lényeghez - a búzát tartó műanyag pohárhoz - érve éktelenül összeverekednek
A korzó nagyszámú közönségét állandóan szórakoztatják – láthatunk itt ügyes utcai táncosokat, buzukin játszó kozákot, alkalmi dzsessz zenekart, élő szobrot és még jósnőt is az árkád alatt. A legalább kétszázéves jósnő korát meghazudtolóan arany széldzsekiben, zöld-aranyfejdísszel ül az arkád alatt, az ügyfelei türelmesen sorban állnak a jó, vagy rossz hírekre várva. Fényképezni nem nagyon engedi magát, szeretné ha én is jósoltatnék magamnak.
Este vacsorázni megyünk, a bőség zavarával küzdünk, mert étterem étterem hátán található a hangulatos főtéren és a környékén. Több tisztelekör megtétele után egy igazi, hangulatos kis lengyel kocsmát választunk. Elég érdekes a terem berendezése, a falakra hatalmas, zöld lombos fákat festettek és ezt még tovább súlyosbították igazi kitömött madarak odatűzésével. A mi boxunkban egy valaha jobb napokat látott, kopott lányfácán a dekoráció és egy eléggé leharcolt kukoricacsuhé baba.
Viszont a nálunk kevéssé ismert cékla leves jó meleg és finom, a második fogás is korrekt. A szomszéd asztalnál két fiatal lány ül, az egyik igazolányt mutat a pincérnőnek.
Ez igen! – gondoljuk, itt nem adnak alkoholt a fiataloknak!
Ekkor látjuk, hogy a sör mellé egy kis stampedli piros italt is kapnak – ezek a bizonyosan nagykorú – lányok. Ezt a piros „izét” beleöntik a sörbe és nagy élvezettel, szalmaszállal iszogatják.
Ahogy jobban körülnézünk azt látjuk, hogy majdnem minden asztalnál így isszák a sört. Megkérdezzük a pincért, hogy mi az a piros ital?
Nem fogják elhinni!
Édes eperszirup, alkohol nélkül – ezzel édesítik az egyébként nagyon finom csapolt lengyel sört. Bár általában nagyon vállalkozó szelleműek vagyunk, ezt azért mégsem próbáljuk ki, így nem tudok hitelesen állástfoglalni az epres-sör koktél ízét illetően.
Másnap Wawelt nézzük meg a Visztula fölött emelkedő szelíd dombon. A napi belépőjegyek száma limitált, áruk elég borsos. A királyi palotába külön árulnak jegyet az első és külön a második emeletre. A két emelet között nincs ellenőrzés, és aki ezt nem tudja az az összes jegyet megveszi.Viszont az idegenvezetés nyelve lengyel, aki ezt nem érti magára vessen. Útikönyvünk már nem olyan fiatal, ahogy ezt a hátlapján eredeti ára is mutatja – 24.- forint – lehet nosztalgiázni, ezért nem is meglepő, hogy néhány helyen kicsit eltér a valóságtól, de lényeg azért nem változik.
A palotába vezető díszes kapu boltíve felett a felirat:
Si Deus nobiscum, quis contra nos. („Ha Isten velünk, ki ellenünk.”) A hatalmas reneszánsz árkádsorral körülvett udvar egykor lovagi tornák színhelye volt. A termek nagyrészében eredeti bútorok, szépen faragott kandallók, ajtó- és ablakkeretek láthatók. Még ma is igen gazdag a faliszőnyeg gyűjtemény, amelynek darabjai a hősies, emelkedett, sokszor bibliai tárgyú témák mellett táj-és életképeket is ábrázolnak. Ezek a gyapjú és selyemszálakból szőtt kárpitok incselkedve játszanak a fénnyel, mert Zsigmond Ágost király útmutatásai szerint ravaszul még arany és ezüst szálakkal is átszőtték őket. Az egyik faliszőnyeg alján két szatír űzekedik egymással eléggé profán módon, szinte nem is hiszek a szememnek.
A Wawel Székesegyház bal szárnyán hatalmas diluviális csontok függenek egy láncon, amelyeket az ásatásások során találtak. A legenda szerint addig áll fenn a templom, amíg a csontok ott maradnak.
A vasveretes kapuszárnyakon a hatalmas „K” betű Nagy Kázmér király nevére utal.
Ez a székesegyház a lengyel királyok koronázásási és temekezési heye. Itt nyugszik Hedvig (Jadwiga) királyné is, Nagy Lajos királyunk leánya, sírja most is tele van nemzeti színű szalagokkal díszített friss virággal és piros fehér zöld zászlócskákkal.
Krakkó belvárosát széles, zöld korzó övezi, amelyet a régi városfal mellett alakítottak ki és szerencsére elfelejtettek beépíteni. A századforduló hangulatát idézik az ódon, öntött vaslámpák, zöldre festett, alacsony kerítések és a nosztalgikus kis padok.
A padokon a hűvős és nyírkor időjárással szerelmes párok dacolnak csókolódzva.
Krakkó városkapuja előtt ál a Barbakán, ez a köralakú bástya, amelyet a török támadás ellen építettek, számtalan lőrése olyan a falnban, mint megannyi fordított kulcslyuk. Bemenni persze ide sem lehet, éppen restaurálják. A hideg elől egy szép kis szecessziós cukrászdába menekülünk. Forró csokoládét iszunk. Ez nem kakaó, hanem szívet lelket melengető fínom, olvasztott keserű csokoládé.
A főtérről behallatszik a szépséges Mária templom tornyának kürtszava. Ebben a templomban csak ritkán harangoznak, de minden órában megszólal a kürt. Amikor a tatárok 1241-ben átkeltek a befagyott Visztulán és lerohanták a várost, a toronyőr riadót fújt a kürtjével, egy tatár nyíl azonban eltalálta a torkán. Erre a be nem fejezettt riasztásra emlékeztet a ma is megszólaló és hirtelen megszakadó kürtszó.
A Mária templom tornyát külön-külön két testvér építette. A jobb oldali templom építője nem akarta, hogy művét bárki felülmúlja, ezért megölte a testvérét, hogy az ne tudja befejezni a maga tornyát. A szőrnyű testvérgyilkosság azonban nem hagyta nyugodni és lelkiismeretfurdalástól szenvedve levetette magát a toronyból.
A bal oldali torony sokáig csonka maradt, végül a király fejeztette be. A csillogó gótikus 81 méter magas, arany gombokkal díszített, fiatornyocskás toronysisak szépsége felülmúlja a testvérgyilkos építő által emelt 69 méter magas másikat.
Ha belépünk ebben a gótikus templomcsodába, még ma is eláll a lélegzetünk a pompától, a sötét kobaldkék mennyezeten arany csillagok ragyognak. Az előtérből nyílik az istenanya kápolnája, ahol a czestochowai csodatévő szűz a „Fekete Madonna” legrégebbi másolata látható.
Wieliczkai sóbánya, az UNESCO Világörökség részére.
Krakkótól mintegy 20 kilométerre található. A miocén kori tenger sós vizének lerakódásából keletkezett sóvidék, a középkorban Magnum Salnak, Nagy Sónak hívták. Már ezer évvel ezelőtt is bányásztak sót itt. A só a regáliák sorába tartozott, ugyanis az volt egyetlen tartósító anyag a középkorban, a lengyel királyok egyik legfontosabb bevételi forrása.
A só nagyon mélyen van a föld alatt, és ezt személyesen is tapasztalhattam amikor is első menetben 380, majd apránként még további 300 lépcsőn mentünk gyalog lefelé, mintegy 170 méter mélyre. Aki aggódik, hogy nem elég fárasztó a lépcsőjárás, azt megnyugtatom, hogy még további három kilométert is kell menni a föld alatt, többé kevésbé csúszós talajon.
A zöldes szürke termekben a bányászok által kifaragott kápolnák, szobrok és domborművek láthatók. Megelevenedik a bánya régi élete, láthatjuk a hatalmas, feldúcolt termeket, régi bányművelő eszközöket, és szerencsétlen sorsú, kitömött bányalovakat.
A bányát többször sújtotta szerencsétlenség, tűzvész, gáz és mind között a legveszélyesebb, a vízbetörés. A bányászok több védőszentjüknek is emléket állítottak, szent Kingának (IV. Béla királyunk leánya) szent Borbálának és szent Antalnak.
A sóbánya legimponzánsabb terme a hatalmas földalatti székesegyház, amelyben többek között II János Pál pápa (volt Krakkói püspök) sóból készült szobra is látható.
A régi bányász felvonó hoz a felszínre – nem egész egy perc alatt, sokkal tovább tart a ki és beszállás a több emeletes liftbe, amelynek egy-egy rekeszében 9-9 ember fér el állva. A lift nyitott, gyorsan megy és útközben jó sötét van. Klausztrofóbiásoknak nem ajánlom, de mindeki másnak nagyon.
Utolsó napunkon megenyhül az idő, kisüt a nap, nagyokat sétálunk még búcsúzóul a Főtéren, szép volt itt Krakkóban!
No comments:
Post a Comment